Konnektorról tölthető hibridként is megjelent az új Panamera, amit nem csak a zöld rendszám miatt akarsz majd, hanem azért is, mert olyan gyors, mint a dízel, de olcsóbb nála.

A benzines, a dízel és a csúcs Turbo után konnektoros hibridként is megjelent az új Panamera. De ne hidd, hogy azért, mert hibrid, gyengébb lenne a többi kivitelnél. 2,9 literes, biturbó V6-os motorja önmagában is 330 lóerőt és 450 Nm nyomatékot ad le, ehhez pedig még egy 136 lóerős és 400 Nm-re képes elektromotor kapcsolódik. A vadonatúj, nyolcfokozatú duplakuplungos váltóval az összesen 462 lóerős és 700 Nm nyomatékú Panamera 4 E-Hybrid csaknem gyors, mint a 4S Diesel. Az elektromotor segítségének köszönheti, hogy 4,6 másodperc alatt sprintel százra, és 278 km/óra a végsebessége. De a korábbi 9,4 kWh helyett 14,1 kWh-s akkumulátort kapott, így egy feltöltéssel akár 50 kilométert is elmegy elektromosan, tisztán, csendben. Erre pedig még a finom hangú dízel sem lenne képes, aminél jelentősen olcsóbb is lesz a hibrid Panamera.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés