Így lesz műszaki hibából szabálysértés.

„Anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. január 3-án Gyula külterületén, a Szanazugi úton. Egy személyautó az egyik kanyarban kisodródott, és kidöntött két útjelző táblát, valamint egy villanyoszlopot. A sofőr nem sérült meg, de jelentős anyagi kár keletkezett” – kezdődik a Police.hu híre. Szomorú, de nem különleges eset.

Érdekesebb a folytatás. „A baleset azért történt, mert az útra olaj került, és nagyobb felületen szét is terjedt az esőzés miatt. A bejelentés után a békéscsabai rendőrök amellett, hogy segítséget nyújtottak a balesetet szenvedett férfinak, elkezdték követni az olajcsík útját, és értesítették a közutak kezelőjét.

Kiderült, hogy a szennyeződés Doboz belterületéről indult, majd a Szanazugi úton keresztül Gyula belvárosába vezetett.

Nem sokkal az első eset után újabb balesetről érkezett bejelentés. Ezúttal Gyulán, a Béke sugárúton csúszott meg egy autó, amiben szintén anyagi kár keletkezett. A Béke sugárút mellett más utcákban is látni lehetett, hogy a műszaki hibás jármű arra járt.”

A gyulai zsaruk visszanéztek több órányi kamerafelvételt, és észre is vették, hogy a gázolaj egy Füzesgyarmatról induló, és Dobozon keresztül Gyulára tartó kisteherautó motorteréből folyt ki. A vezetője elmondta, hogy a kocsi menet közben jelzett ugyan hibát, de nem gondolta, hogy folyik a gázolaj, ezt csak akkor vette észre, amikor leparkolt, majd amikor visszatért a kocsijához, érezte a szagot és látta a tócsát. A kocsi be sem indult, ezért felhívta egy ismerősét, akivel a helyszínen kicseréltek egy tömítést, és újra működőképes lett. A férfi ezután folytatta útját,

de a KRESZ előírásai ellenére nem győződött meg arról, hogy a műszaki hiba okozott-e szennyeződést az úton. A Gyulai Rendőrkapitányság ezért szabálysértési eljárást indított ellene.

Ez is érdekelhet:

Sokba került a gázfröccs a BMW-snek, aki egy rendőrautó előtt farolt fel a Váci útra

Lehet, hogy megnézte, jönnek-e a főúton, de a tükörbe nem pillantott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés