A formáját már korábban megmutatta a Hyundai, akkor még név nélkül, most pedig azt is elárulta, hogyan fogják hívni és mire képes az üzemanyagcellás crossover. Ahol már lehet hidrogént tankolni, ott a Nexo mindenben ideális autónak tűnik.

2020-ig összesen tizennégy környezettudatos modellt mutatna be a Hyundai, amiből öt hibrid, négy konnektorról tölthető hibrid és négy tisztán elektromos autó lesz. Már most is van néhány ilyen típus a kínálatban, például az Ioniq, ami egyedülálló módon mindháromféle változatban kapható. A tizennegyedik pedig

a Hyundai vadonatúj üzemanyagcellás autója lesz, amit hidrogénnel kell tankolni, elektromos motor hajtja, és az egyetlen mellékterméke a víz.

Már eddig is volt ilyen autója a Hyundainak, a Tucson elődjeként kínált ix35-ből építették, és olyan országokban lehetett lízinggel hozzájutni, ahol már lehet hidrogént tankolni. Most azonban nem egy létező típust alakítottak át, hanem az alapoktól kezdődően üzemanyagcellásnak építették az autót, aminek a neve a jól hangzó Nexo lett. Még a kissé furcsa formáját is meg lehet kedvelni, ha egy ideig nézegeti az ember.

A képeken talán nem jön át, de a mérete éppen akkora, mint egy középkategóriás crossovernek, amiből a legtöbbet eladnak manapság. A hossza 4,67 méter, a szélessége 1,86 méter, a magassága 1,53 méter, a tengelytávolság pedig 2,79 méter, ami garancia lehet a tágas utastérre.

A Hyundai szerint a Nexo mindenben túltesz az elődjén: könnyebb, tágasabb, erősebb, gyorsabb, hatékonyabb és csendesebb is.

Sok adattal még nem kényeztettek el minket, ezért a méretein kívül csak azt tudjuk, hogy 600 kilométer a hatótávja, és a 700 bar nyomású hidrogénkútról

5 perc alatt meg lehet tölteni a tankot, amivel 600 kilométer tehető meg, míg egy elektromos autóba ennyi idő alatt legfeljebb 60 kilométerre elegendő energiát tölthetünk.

Mivel elektromotor hajtja, a Nexo ugyanolyan fürge, mint a villanyautók, 163 lóerős villanymotorja 9,5 másodperc alatt gyorsítja százra.

A jövő autójáról van szó, ezért a Hyundai egy lépéssel tovább ment a ma elérhető vezetéssegítő rendszerekhez képest. 0-tól 150 km/óráig képes önállóan tartani a távolságot és a sávot az autó, ezen kívül a világon elsőként holttérfigyelő kamerája is lesz, ami nemcsak jelez, hanem meg is mutatja, ha egy másik jármű útban van a sávváltáskor. Jól hangzik még a kiszállás után gombnyomásra teljesen önállóan beparkoló rendszer is.

Mivel a hidrogéntartályból az üzemanyagcellával több energiát lehet létrehozni a fedélzeten, mint amennyit a villanyautók akkumulátorában tárolhatunk, ezért a Nexo még arra is alkalmas, hogy áramforrásként szolgáljon, például egy lakókocsihoz. A Honda Clarity és a Toyota Mirai mellett ez a harmadik üzemanyagcellás autó, ami elérhető lesz, igaz, ahhoz, hogy nálunk is megjelenjen, előbb még hidrogénkútra is szükség lenne.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés