56 éve ezen a napon lett merénylet áldozata John F. Kennedy. Egy nyitott tetős Lincoln Continentalban utazott, amikor lelőtték.

John F. Kennedy elnök 1963. november 22-én lett merénylet áldozata a texasi Dallasban. Az elnök egy nyitott tetős Lincoln Continentalban utazott Dallas belvárosában, az Elm streeten, amikor egy közeli épületből leadott több lövés végzett vele. Az azóta eltelt évtizedekben az elnöki limuzinok hatalmas változásokon mentek át, a tervezés során a fő szempontot a biztonság vette át.

Kennedy elnök meggyilkolása az amerikai történelem egyik legsötétebb pillanatának számít, sokak szerint ez volt az az esemény, ami végképp véget vetett az Egyesült Államok gyerekkorának.

A fotón a titkosszogálat egyik embere, Clint Hill mászik fel a motorháztetőre. Látható az elnök felesége is, Jacqueline Kennedy is, aki az első ülésről fordul hátra a férjéhez

Az elnököt két lövés érte, az egyik a torkán, a másik a fején. A sérüléseket nem élte túl, nem sokkal később halottnak nyilvánították a dallasi Parkland kórházban. Az esemény sokkolta az Egyesült Államokat, és egyebek mellett az elnöki limuzinok teljes újragondolásához vezetett.

A nyitott tetős járműveket a jövőben elvetették, és évtizedről évtizedre egyre vastagabb páncélba öltöztették az elnöki autókat.

1961–1963: Kennedy Lincoln Continentalja

John F. Kennedy, Jackie Kennedy, a texasi kormányzó, John Connally és felesége, Nellie Dallasban, kevéssel a merénylet előtt

Az elnöki Lincoln Continental elegáns karcsúsága jól passzolt az elnök előremutató, modern, nyitott gondolkodású vezetői stílusához.

Miután a kormány lízingbe vette az autót a Fordtól, a titkosszolgálat emberei pár változást eszközöltek rajta. Az egyik az volt, hogy beépítettek egy telefont az autóba. A másik – és ezzel is megkönnyítették a merénylő dolgát – megemelték az elnök ülését, hogy hasonló parádékon jobban lássák az emberek.

Az autót semmiféle páncélzattal nem látták el, még a napfénytetőt is hátrahúzták, így az sem zavarhatta a mesterlövész dolgát.

1963–1972: Lyndon B. Johnson páncélozott Continentalja

Lyndon B. Johnson, Kennedy utóda szemügyre veszi az új elnöki limuzint, egy 6,1 méter hosszú, külön az elnöki használatra épített Lincoln Continentalt

Az új elnöki modell nem volt nyitott tetős, a karosszériát titánium réteggel borították, és beszereltek egy robbanásbiztos üzemanyagtartályt is. Az sem okozhatott gondot, ha kilőtték a gumijait, ugyanis lapos kerékkel is képes volt közelekedni.

Az elnök kérésére az autó színét kékről feketére változtatták.

1972–1982: Nixon, Ford, Carter és Reagan Continentalja

Richard Nixon és felesége, Cynthia az elnöki Lincoln Continentalban 1972-ben

A következő komoly redizájn Nixon elnöksége alatt történt. Az 1972-es Continental ugyan nem volt nyitott tetős, de elhúzható napfénytetőtvel látták el, ha az elnök úgy döntött, szeretne felállni, hogy integessen a tömegnek. Az autó páncélzatát két és fél centivel megnövelték, a súlya így elérte a 2,5 tonnát.

Két alkalommal is élesben tesztelték a járművet. Gerald Ford elnököt Sara Jane Moore próbálta lelőni a kaliforniai San Franciscóban 1975-ben.

Jimmy Carter is ugyanezt a modellt használta, és Ronald Reagan is, amikor 1981-ben elnökké választották.

Ugyanebben az évben Reagan merénylet áldozata lett, John Hinckley Jr. hat lövést adott le az elnökre, az egyik az autó jobboldali üvegét találta el. A lövedék gellert kapott, és megsebesítette Reagant, de az elnök végül felépült a sérüléséből.

1982–1992: A Reagan-kormány Cadillacra vált

Reagan elnök 1984 októberében Fairfieldben

A Titkosszolgálat első alkalommal látta el golyóálló üveggel az elnöki limuzint. A Cadillac ablakainak magasságát megemelték, hogy az emberek jobban láthassák az elnököt.

1992–2001: Clinton Cadillacje

Clinton elnök autója Berlinben a Brandenburgi kapu előtt 1998-ban

Clinton 1992-es Cadillac Fleetwood Brougham-jéről lekapták az elhúzható tetőt.

2001: George W. Bush Cadillac DeVille-je

Ez a jármű már inkább tank volt, mint autó.

Az elnök testőre várja George W. Bush-t az elnöki limuzin és az Air Force One közelében a Fort Smith regionális repülőtéren

Ez volt az első elnöki autó, ami a Titkosszolgálat kéréseinek megfelelően építettek meg, és amelynek az alapját nem egy kereskedelmi forgalomban használatos modell jelentette. A beépített extrák annyira megnövelték az autó súlyát, hogy a fék néha nem működött megfelelően.

Ez az autó légmentesen zárt belső térrel, saját levegőkészlettel rendelkezett, 12 centiméteres páncél borította, és olyan vastag volt az üvege, hogy az a színskála jelentős részét blokkolta.

2009-től napjainkig: The Beast

Donald Trump és a first lady, Melania Trump Washingtonban 2017-ben

A sokatmondóan csak „A szörny” becenevű jármű még Bush tankjánál is nehezebb, ennek a súlya masszív 10 tonna. A páncél és golyóálló üveg nem újdonság, de az autó védelmi rendszere ennyiben nem merül ki. Az ajtói olyan nehezek, mint egy repülőgépé, a belső tér légmentesen zárt, hogy vegyi támadásokat is vissza tudjon verni.

Füstfelhőt tud kibocsátani magából, hogy megzavarja az esetleges támadókat, könnygázt is ki tud lőni, és olajfoltokat is kienged az úttestre, ha esetleg támadó szándékú autók követnék. Az autó kilincsei áramütést tudnak kibocsátani magukból, ha valaki megpróbálná feltépni.

Az autóban hűtő is van, ebben a mindenkori elnök vérének megfelelő típusú vért tárolnak, ha az esetleg megsérülne és vérre lenne szüksége.

Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de annyi bizonyos, hogy nyitott tetős Lincoln Continentalban nem fogunk több amerikai elnököt látni.

Az ötvenes évek Rómájába visz vissza a Ferrari legújabb kupéja

Az elegáns és minimalista sportautó karosszériája teljesen új terv alapján született.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában