Nemcsak a legújabb modellekkel érdemes kipróbálni, hogy mennyit megy, egy tizenöt éves S-osztályt is érdekes látni, hogy milyen nyugalommal futja meg a végsebességét a korlátozás nélküli autópályán.

2005-ben a frankfurti autószalonon mutatta be a Mercedes az S-osztály kettővel ezelőtti, ötödik generációját, aminek a dizájnja nagyot változott az elődjéhez képest, és a felszereltsége is tovább bővült, ezt a szériát szerelték fel elsőként infravörös éjjellátó rendszerrel, és ebben került az automataváltó karja a kormányoszlopra.

A következő videóban szereplő példány az elsők közül való, már tizenöt éves és 190 ezer kilométer van benne, de még mindig nagyon finoman működik.

A háromezres V6-os turbódízel motorja 235 lóerőre képes, és úgy mozgatja a kéttonnás luxusautót, hogy kimennénk vele a világból. A sebességét 250 km/óránál korlátozza az elektronika, ezt is kipróbálták a német autópályán.

Ez is érdekelhet:

Fedettpályás sebességrekordot döntött a Porsche Taycan

Mit gondolsz, mennyivel lehet menni egy épületen belül?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés