Mutatjuk, mennyire nagyon-nagyon kevésen múlt Lewis Hamilton második helye Brazíliában.

A Brazil Nagydíj utolsó körében a harmadik helyen haladó Hamilton támadta a második helyért Alexander Albont, ám a brit kicsit túlzásba vitte a dolgot annyira, hogy összekoccant a thaiföldivel.

Megbüntették Hamiltont az Albonnal történt incidense miatt

Még a hatszoros világbajnoknak sem néznek el mindent.

Miközben Albon a mezőny végére csúszott vissza, a brit is gyorsan elvesztette az így szerzett második helyét, ugyanis a mögötte autózó Pierre Gasly megelőzte őt, aki hatalmas hajrában, mindössze 62 ezreddel megverve a hatszoros világbajnok Hamiltont szerezte meg élete első F1-es dobogós helyezését – fotón így néz ki az a bizonyos 62 ezredmásodperc:

A leintés után pedig Gasly úgy nyilatkozott a dologról, hogy

„Nagyon próbálkozott (Lewis Hamilton – a szerk.). Már láttam is az első szárnyát, de én nagyon nem akartam, hogy megelőzzön, mert ragaszkodtam a második helyhez.”

Gasly öröme határtalan volt, érthetően:

Embert nem hallottál még úgy megőrülni, mint Gaslyt fantasztikus sikere után

Érthető reakció, aminél kevesebb őszinte dolog van most a világon.

(Fotó: Reddit, Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Betiltják a bérelhető elektromos rollereket Firenzében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés