Nem bonyolult, de mindenképp érdemes azzal kezdeni, hogy segítséget kérünk a benzinkutastól, mert vannak kisebb buktatók.

Ping: kifogyóban az AdBlue, már csak 1400 kilométerre elég, tessék utántölteni, ugrott fel a figyelmeztető jelzés a dízelmotoros mildhibrid Ford Tourneo Custom tesztautó műszerfalán. És akkor megértettem, hogy bár én még soha-soha-soha nem tankoltam AdBlue-t, most bizony fogok, mert hamarosan megyünk a tengerhez a családdal, és oda-vissza több lesz az út, mint 1400 kilométer. Így hát Apa elindult AdBlue-t vadászni.

Az AdBlue egy urea nevű nitrogénvegyület vizes oldata, amely a dízelmotoros autók kipufogórendszerében az úgynevezett SCR-katalizátorban segít csökkenteni a dízelmotor nitrogén-oxid-kibocsátását. Az (NH2)2CO összegképletű urea a kipufogógáz hője hatására illetve a vízpárával reagálva ammóniává és szén-dioxiddá alakul, az ammónia pedig a katalizátorban semlegesíti, kvázi elemi nitrogénné alakítja a nitrogén-oxidot és nitrogén-dioxidot, amiből amúgy salétromsav keletkezne a légkörben, ami nem kellemes dolog.

Személyautóval inkább ne a kamionos töltőoszlop mellé álljunk, mint először én tettem a magam tudatlanságában
Az AdBlue-oszlopot ennél a kútnál a kezelővel be kellett kapcsoltatni töltés előtt, szóval ha nagyon nem jön semmi a pisztoly nyomkodására, ne restelljünk segítséget kérni
Egy dologra kell figyelni: ne a gázolajba nyomjuk az AdBlue-t, mert ezzel voltaképpen vízzel töltjük fel a tankot. A kis kék sapkát érdemes keresni

Ez az elmélet. Na de hogy kerül a kocsiba az AdBlue a gyakorlatban? Úgy, hogy az AdBlue-t igénylő dízelautók tanksapka-fedele alatt a gázolaj nagy betöltőnyílása melletti kis kék (ez fontos: tehát nem a fekete, hanem a KÉK!!!) betöltőnyíláson át beönti az ember. Ez lehet szó szerinti beöntés is; az AdBlue minden benzinkúton kapható kannás kiszerelésben. Egyszerűbb és olcsóbb viszont, ha inkább a nagyobb vagy a kamionokra specializálódott kutakon található töltőoszlopokról tankoljuk a tartályba az anyagot, ugyanúgy, mint a gázolajat.

A folyadék nem veszélyes, nem mérgező, még a ruhára kerülve sem okoz kárt, csak egy kis fehéres folt marad utána, ami vízzel simán kijön. A töltőpisztolyon kivált fehér, mosóporszerű anyagtól sem félni, még ha szárazon ragadós, kicsit gusztustalan is lesz tőle a pisztoly markolata. Egy kézmosás töltés után és kész is.

Kicsit undi a fehér, mosópor-szerű száraz izé a pisztolyon, de bajunk nem lesz tőle
Az autó valahol a menüben kijelzi, mennyi anyag van a tankban, mennyit kell tölteni - a Ford kismenüjében egész könnyen megtaláltam az AdBlue-infókat
Virtuális AdBlue-szintjelző a Ford Tourneo Customban

Az én AdBlue-szüzességem elvesztése azért kicsit körülményesre sikeredett. Az elsősorban kamionokra specializálódott kúton előadott börleszkem során először beálltam a kamionoknak való, nagy teljesítményű töltő mellé, amiből szerencsére a pisztoly levétele után nem indult el a nagy nyomású AdBlue-áradat, mert a töltőt először a kutassal be kellett kapcsoltatni tankolás előtt. Átálltam hát a személyautós oszlophoz (bármilyen méretes is a személyautók között a nyolcszemélyes Tourneo Custom, azért mégiscsak személyautó) - ahol viszont újabb probléma merült fel: nem volt a kúton kijelző. A kutas lány pedig azt mondta, hogy ő majd csak akkor fogja látni, mennyit tankoltam, amikor befejeztem a töltést.

Márpedig a kocsi kifejezetten azt kérte a kismenüben, hogy minimum 5, maximum 16,3 litert töltsek a tartályba, én pedig nem mertem túl sokat tölteni - nem a literenkénti 200 forint fájt, csak hirtelen elbizonytalanodtam, nincs-e valami spéci igénye a Fordnak az AdBlue-val kapcsolatban, így inkább a minimumra akartam szorítkozni.

Végül rájöttem: ha a kúton nincs is mérőműszer, a kocsiban van! Így adagonként spriccelgettem a folyadékot a tankba és ellenőrizgettem a gyújtás ráadásával, hogy kábé mennyi került bele. Pont, amikor úgy döntöttem, ez már úgy öt-hat liter lesz, kikiabált a kutas lány az ablakon, hogy HAT ÉS FÉL, mert mégiscsak látta a számot. Szóval befejeztem, bementem, pironkodva röhigcséltem kicsit, fizettem, csináltam pár fotót és eljöttem.

Kár volt amúgy aggódnom, mint kiderült, amikor később utánanéztem a dolgoknak. Az AdBlue mindenütt ugyanaz: 32,5% urea, 67,5% víz. Nyugodtan nyomhattam volna kattanásig is. És van még pár gyakorlati érdekesség az AdBlue-val kapcsolatban.

Kannában is kapható - ennél a kútnál két és félszer annyiért literenként, mint a pisztolyból
510 forint kannában, 199 kimérve literenként

Az európai autók az EU-s szabályozás szerint kötelezően elkezdenek szólni a sofőrnek, amikor már csak 2400 kilométerre elég a folyadék, hogy ideje utántölteni. A személyautókban általában 8-25 literes az AdBlue-tartály, amiből 100 liter gázolaj elégetése mellé fogy el kb. másfél liter folyadék. Az AdBlue -11 fokon megfagy, ezért az autók AdBlue tartályában szintén EU-s előírás szerint vagy a motor hőjével, vagy elektromosan működő fűtőberendezésnek kell lennie, amelynek garantálnia kell, hogy minimum a motor beindítása után 20 perccel már folyékony AdBlue kerül a kipufogórendszerbe.

A motor amúgy AdBlue nélkül is működik, csak nem szabad neki, ezért ha kiürül a tartály, a vezérlés vagy jelentősen lekorlátozza a teljesítményt, vagy akár a beindítást is tilthatja, amíg újra fel nem töltik a tartályt. Szóval ha szól a kocsi, tankoljunk és tankoljunk bátran; ha sikerül elkerülni, hogy a kis kék helyett véletlenül a nagy fekete lyukba öntsük az adalékot, nem fogunk hibázni!

Majdnem olyan jópofa autós apakaland volt ez az AdBlue-akció is, mint az olajkútnézés:

Unatkozol? Menj, nézz meg egy olajkutat!

Hipnotikus nyugalom, természetközeliség és a közelítő világvége különös keveréke, amit érzel, amikor megbámulsz egy ilyen ördögi masinát Zalában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában