Nem vagyunk benne biztosak, hogy ennek a címnek van értelme, de ugyanígy vagyunk a Tarso Marques által tervezett motorbiciklivel is. Egy biztos: a TMC Dumont a legextrémebb, legelszálltabb vas, amit valaha láttunk.

Ha egy tehetségesebb sci-fi író elképzelné, milyen járművekkel fogunk közlekedni úgy száz-százötven év múlva, talán az közelítené meg valamennyire a küllők nélküli, 36 colos kerekeken guruló, repülőgép-motorral hajtott és az utolsó csavarig teljesen egyedi motort.

Tény, hogy a Dumont nem kispályásoknak való, hiszen Marques annyira szabadjára engedte a fantáziáját a tervezés közben, hogy hasmagassága gyakorlatilag nincsen. Ha nem vigyázol, könnyen úgy járhatsz vele, mint az orosz műmájerek, akik csak az első fekvőrendőrig jutnak az ültetett Ladával.

Ettől függetlenül a Dumontot hatalmas élmény lehet vezetni, főleg úgy, hogy közvetlenül előtted ott dübörög a már említett, háromszáz lőerős Rolls-Royce Continental motor, amit a tervező nagyon helyesen szemérmetlenül közszemlére tett, hiszen oldalról semmi sem takarja a repülőgépekbe szánt V6-ost.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni