Szép és iszonyú erős. De mit tud még a Nissan prémiummárkájának kupéja?
Nem új márka az Infiniti – amely kb. ugyanaz a Nissannak, mint a Lexus a Toyotának –, csak Európában még nem kellően ismert. Bár kompakttól a luxuslimuzinig három méretben is kínálnak négy- vagy ötajtós kocsit, van kisebb és nagyobb crossoverük is, ha az a cél, hogy magukra vonják a figyelmet, ez a tökéletes forma:
Ez az Infiniti által egyszerűen csak prémium sportkupénak nevezett Q60-as. Aki most ismerkedik a márkával, nem fogja rávágni, hogy tipikus Infiniti, de hogy valami szép, sportos, és valószínűleg drága holmi, az biztosan feltűnik.
Sok az ötletesen hajlított fémlemez, a hűtőmaszk annak ellenére hangsúlyos, hogy nem szívta be a kupé orrának jelentős részét, ahogyan a Lexus a sajátjának, és úgyis jók az arányok, hogy nem annyira hosszú az orra és rövid a fara, ahogyan az a Kupétervezési kisokosban minden bizonnyal olvasható. Modern, felismerhető, egészében és részleteiben is szép forma – ez biztosan nem áll a Q60 sikerei útjába.
Mert bár a prémium sportkupék piaca maga a sivár néptelenség az SUV-szektorhoz képest, a német nagyok mind ott vannak, ahogyan a Lexus is, a puszta jelenlétnél tehát sokkal többre van szükség. Nem is cécózott az Infiniti, és a 211 lóerős alapváltozat mellett rögtön ragadozni küldött egy szintén benzines, de háromliteres, dupla turbós V6-ost, 405 lóerős teljesítménnyel, összkerékmeghajtással és hétfokozatú automata váltóval. Ez a Q60S 3.0t, amely a konkurensek közül is a nagyobb motoros, és persze drágább modellek vevőit akarja elcsábítani.
Ezek a vevők nemcsak abban azonosak, hogy képesek egyetlen, korlátozott praktikumú autóra elkölteni több tisztességes családi autó árát, hanem csoportszinten igényesek is. Akár még előny is lehet, hogy a nálunk sokszor rossz asszociációkat ébresztő ismert prémiummárkák mellett létezik egy ritkább, de nem gyökértelen alternatíva is, ám az érdeklődés gyors elzárkózásba fordulhat át, ha aztán nem sikerül megugrani a szintet.
A prémiumság lényege pedig sokkal inkább a hogyan, mint a mit. Az impozáns számok – öt másodperc nulláról százra, 250-es végsebesség, 475 Nm nyomaték – száraz adatok maradnak, a magas felszereltség pedig csak egy unalmas lista, ha a vezető nem érzi, hogy mindezt egy kifinomult technika magabiztosan nyújtja.
Nézzük, hogyan adja ezt elő az Infiniti! Beülve nem csap meg a jövő fémesen hideg szele, noha monitorból rögtön kettő is van: a felülre süllyesztett alatt van egy másik érintőképernyő is – szerencsére a leggyakrabban használt klíma- és hifivezérlés külön gombokat kapott –, kézifékkar viszont nincs, ami nem olyan furcsa már, az viszont igen, hogy gombja sincs, mert amerikai-mercedeses módra pedál működteti.
A sportosságot leginkább a kevlárszerű, de lilás műanyag burkolatok hivatottak kifejezni, és a helyzet motorindítás után sem fokozódik. Nehéz lenne kizárólag az akusztika alapján elhinni, hogy ez bizony egy négyszáz lóerős kocsi, ami feltűnhetett az Infinitinek is, ezért aktív motorhang-erősítéssel mutatják meg kicsit jobban, milyen szépen is jár a V6-os.
Ami hallgatózással nem megy, pedálnyomásra rögtön kiderül. A Q60S-nek az 1,8 tonnás saját tömege akkora teher, mint a bringásnak a gépjárműadó: bármilyen fordulatszámról tol, és mivel a hátsó kerekek mellett szükség szerint az elsőkre is jut nyomaték, a gyorsulás nem fenékcsóválós élet-halál harc, hanem sima ügy, még úgy is, hogy a hétfokozatú, hagyományos automata váltó nem az a kapkodós fajta.
Sajnos a japán mérnökök elkövették azt a hibát, hogy a nálunk rettenetes ritka, úgynevezett „jó minőségű útra” optimalizálták a futóművet, azon a burkolaton viszont, amit az egyszerűség kedvéért mi csak útnak hívunk, még standard módban is rázós az élmény.
A Q60S egyik technikai csemegéje a Direct Adaptive Steering, magyarul közvetlen adaptív kormányzás, még magyarabbul az elektronikus kormányzás, amely digitálisan továbbítja a jeleket a kormány és a kerekek között, másodpercenként több száz apró korrekcióra képes, így elvileg mindig ideális az áttétel. A rendszer működéséből a gyakorlatban nem érződik semmi, ami rendben is van így, elég, hogy jónak érezzük a kormányzást.
Lassan meg kellene válaszolni a kérdést: mire és kiknek való az Infiniti Q60S? Azoknak, akik csak ritkán utaznak kettőnél többen, és a vezető annyira jóban van az utasával, hogy egymás mellé ülnek, előre. Azoknak, akik nem a gumik egy részét akarják szerpentinekre kenni, hanem egy, a szükségesnél azért jóval erősebb kocsira vágynak, amely hosszabb távon és városban is otthonosan mozog. Találni ilyeneket az Infiniti kupén kívül is, ám a dúsan felszerelt tesztautó ára is alig lóg túl a húszmillió forinton, aminél a német konkurensek jóval bátrabban árazzák a hasonló teljesítményű autóikat.
Nem éri el mindenben a prémiumautók szintjét, de rá lehet érezni a stílusára, és mellette szól még a viszonylagos különlegessége is. Biztosan érdeklődnek majd a vezetőjétől, hogy mégis mi ez a furcsa emblémájú, nagyon szép autó. Ha nem akar válaszolni, nem épp illedelmesen, de másodpercek alatt messze maga mögött hagyhatja a kérdéseket.
(Fotó és videó: Tóth István)
