Még csak pár napja annak, hogy Elon Musk ingyenessé tette az Ukrajnával szomszédos Supercharger töltőket, nem csak Teslák számára, és máris itt a következő hálózat, ahol nem kell fizetni a töltésért.

A magyarországi Supercharger állomásokon eddig sem kellett fizetni a Teslák töltéséért, de az orosz-ukrán háború miatt Elon Musk cége elérhetővé tette az Ukrajnához legközelebbi négy töltőállomást más típusú elektromos autók számára is, hogy ezzel segítse a menekültek utazását. Most pedig egy másik töltőhálózat is követte a példáját.

Márciusban nem kell fizetni az elektromos autók töltése után az Ionity töltőinél sem az Ukrajnával szomszédos országokban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon sem.

Az Ionity közleménye szerint ez nemcsak a háború elől menekülő ukrajnai lakosoknak jelenthet sokat, de a menekülteket segítőknek is.

Az Ionity egyelőre nem számít nagy hálózatnak a térségben, Lengyelországban hét, Magyarországon négy, Szlovákiában pedig csak egy töltőállomása van. A BMW, a Ford, a Hyundai, a Mercedes és a Volkswagen által alapított Ionity hálózatában jelenleg több mint 400 töltőállomás található, 1600-nál is több töltőponttal, de a tervek szerint 2025-re ezt a számot hétezerre növelik.

Ez is érdekelhet:

Átadták az ország leggyorsabb elektromosautó-töltőjét

Még nincs is olyan autó, ami teljesen ki tudná használni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés