Bár Enzo Ferrari annak idején eladta a modenai házat, amelyben felnőtt, hogy aztán a közeli Maranellóban felépíthesse versenyautóktól zsúfolt garázsát, a város természetesen nem feledte el talán leghíresebb szülöttét. A külön e célra létrehozott alapítványon keresztül előbb visszavásárolták az ingatlant, majd a híres cseh építész, Jan Kaplicky tervei alapján nagyszabású építkezésbe fogtak. Bár Kaplincky időközben elhunyt, tanítványa, Andrea Morgante befejezte a modern csarnokot, melynek teteje alumíniumból készült, formáját a Ferrarik ihlették, míg festése a Ferrari-pajzsról köszön vissza.

Enzo személyes tárgyait fia, az egyébként Enzo szeretőjétől született Piero ajánlotta fel a kiállításhoz, az utcai és versenyautók főként privát gyűjteményekből származnak, és állandóan cserélődni fognak majd. Az épületegyüttesben jutott hely konferenciatermeknek, könyvesboltnak és egy kávézónak is, így semmi akadálya, hogy egy teljes napot a Commendatore életének tanulmányozásával töltsön az ember.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Jövőbe mutat a Mazda elektromos szabadidő-autója, a CX-6e

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb munka az F1-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.