Ugyanis ismét visszatér a maranellóiak ellentmondásos szponzora.

Mint ismert a maranellóiak Scuderia Ferrari Mission Winnow névvel indultak neki a szezonnak, amit azonban már az első, melbourne-i futam előtt vissza is változtattak Scuderia Ferrarira, mivel a név mögött sokan bújtatott dohányreklámot sejtettek* – Ausztráliában pedig nagyon szigorúak az erre vonatkozó jogszabályok.

* A Mission Winnow az olasz istálló főszponzorának, a dohányipari óriás Philip Morrisnak a füstmentes technológiák népszerűsítését szolgáló projektje, ám a megjelenés mögött sokan trükközést sejtenek, mondván a Ferrari rejtett formába próbálja meg reklámozni a közismert dohányterméket.

A szezon során többször is eltűnt, majd visszatért a Mission Winnow, utoljára a Monacói Nagydíjon lehetett látni minden logót és feilratot az autókon, a teljes személyzet csapatruházatán, a versenyzők overalján és sisakján, valamint a berendezéseken.

Most viszont a Racefans észrevette, hogy a Japán Nagydíj nevezési listáján a maranellóiak ismét Scuderia Ferrari Mission Winnow néven szerepelnek, vagyis Szuzukában minden bizonnyal újra feltűnik majd a dohányóriás projektje az olasz istállónál – és erre utalnak a csapat közösségi médiában megjelent posztjai is, például ez:

Scuderia Ferrari on Twitter

Track selected, Japan we're coming ? #essereFerrari ? #JapaneseGP @Charles_Leclerc

A Mission Winnow egyébként éppen a tavalyi Japán Nagydíjon tűnt fel először a Ferrarikon.

(Forrád: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni