Nyilván nagyon sokan mondanának inkább nemet erre a lehetőségre, de három ember biztosan van, aki nem fél nekivágni.
Nagyon furcsa és nagyon lelkesítő sajtótájékoztatóra kaptunk meghívót. Ugyan fáradjunk már ki az Egyes út melletti ipartelepre, ahol a Renault Trucks, a francia autógyártó nehéz teherautó-üzletága székel, és nézzük meg azt a nagy, piros terep-kamiont, amivel hamarosan három, esetleg négy honfitársunk nekivág, hogy megtegye visszafelé az ősmagyarok vándorlásának útvonalát!
Hát hogy a fenébe ne mentünk volna ki! Elvégre a Player egy férfimagazin, ez pedig egy ízig-vérig férfikalandnak ígérkezik. 20-25 ezer kilométer a civilizáció peremén egy összkerékhajtású, mindkét tengelyén diffizárral felszerelt óriásterepjáróval, olyan vidékeken, ahová nem indulnak turistabuszok, viszont esetleg át kell néha gázolni patakon, mocsáron, folyón! Egymást szagolni akár napokon keresztül a 3x2,5 méteres lakódobozban, amikor épp nincs értékelhető szálláshely a közelben! Drukkolni az 1988-as technikának, hogy bírja ki, és megjavítani, ha mégse bírja! Aztán hazajönni és csak mesélni, mesélni, mesélni mindenkinek, ami történt, és közben persze keresni a szponzort a következő világvégi túrához!
Mindez nem újdonság a két főkalandor, Balázs János és Jójárt András számára, akik a '90-es években kezdték beautózni hosszútávú túraversenyeken a világot egy átalakított 911-es Porschéval. Számukra most csak a tempó változik: versenyzésről expedícióra lassítanak, de a lényeg ugyanaz marad: olyan helyekre autózni el, ahová csak nagyon kevesen akarnak vagy tudnak eljutni és közben boldogan küzdeni le a nehézségeket, legyen szó akár skorpiórajzásról a táborban vagy egy körülöttük spontán kitört háborúról (mindkettő az autós túrázók életéből vett példa).
A kalandtúra már az előkészületeiben is ízig-vérig magyar sztori. A szervezők a kocsit teljesen véletlenül találták egy luxemburgi pénzügyi cég netes árverésén, valami felszámolási akcióban. Látatlanban alkudták le tízezer euró alá, majd ki is fizették és úgy indultak el 400 kilométerre, egy francia kisváros raktárába érte, hogy nem is látták. Itt aztán nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy nem a telep egyik sarkában rohadó két lom közül kell elvinni az egyiket. A megvásárolt autó egy hangár sarkában vészelte át az elmúlt évtizedeket, szinte gyári állapotban. És 18 ezer kilométer van az órájában.
A Renault 110-150 jelzéssel ellátott autó egy nagyon masszív, nagyon egyszerű konstrukció; műszakilag eredete valójában még a '70-es évekre vezethető vissza. A kabin a DAF-Volvo-Magirus Deutz-Saviem féle "Club of Four" együttműködésből származik, számtalan korabeli teherautón lehet megtalálni ugyanezt a bódét, más emblémával. Az alváz és a kapcsolható 4x4-es, két kapcsolható differenciálzáras, felezős, ötfokozatú váltós hajtás valószínűleg a Saviem/Renault TRM-sorozatából való, katonai fejlesztés. Az 5,5 literes, soros hathengeres dízelmotor 150 lóerőt szállít 2900-as fordulatszám mellett.
Amikor az útra készülve a szervezők egy alkatrész-kereskedőtől, aki mellesleg korábban a francia légió katonájaként Elefántcsontparton ilyen teherautókon szolgált (ugye, hogy van valami rejtői ebben az egész sztoriban?) két tartalék vízpumpát akartak venni a motorhoz, ő visszakérdezett: Mennyit is futott a kocsi? És milyen messzire mentek? Mert ha hatszázezer kilométernél rövidebb lesz az út, ilyesmivel nem nagyon kell foglalkozni.
A kocsit itthon nem volt egyszerű hét személyre levizsgáztatni, ezért végül az OT-s rendszám, vagyis a veteránminősítés mellett döntött a csapat. A veteránvizsgán sikerült kreatívan megmagyarázni a gyári, a tűzoltóautó víztartályát is tartalmazó dobozból kialakított, megmagasított, egy zsámbéki bútorasztalos segítségével lakályosan berendezett kabint, az autó hátuljára szerelt emelőhátfalat a két pótkerékkel, a 450 literesre bővített gázolajtankot és még néhány apróságot, így összejött az OT. A kocsit a bürokrácia valami furcsa kivételként kezelte le a hazai gépjármű-nyilvántartás rendszerében, így ez egy muzeális, lakóautó jellegű hétszemélyes tehergépkocsi lett. Az öreg Renault a maga nemében egyébként páratlanul gyors autó: mivel a modern kamionoktól eltérően nincs leszabályozva 90 km/h környékén, akár 120-szal is képes hasítani.
A szervezők úgy tervezik, hogy az elkövetkező években ötször indulnak neki a világnak, öt kontinensre kiterjedő túráikról videókat forgatnak, cikkeket írnak. Az első útra idén augusztusban indulnak el - hamarabb akartak, de a tavalyi indulást ellehetetlenítette a pandémia. A Magyarok útja nevű expedíciót a magyarság őstörténete, a hun eredetmítosz köré szervezték. Az ősmagyarok vándorlásaival kapcsolatos történelmi emlékhelyeket látogatnak végig; érintik majd (a teljesség igénye nélkül) a Vereckei-hágót, a Krím-félszigetet, az Aral-tavat, Ulánbátort, Pekinget, Dusanbét. A teljes út hossza 22-24 ezer kilométer lesz majd, a hazatérést novemberre, még a téli nagy hidegek beköszönte előttre tervezik.
És hogy mennyibe kerül egy ilyen kaland? A szervezők 3-4 millió forintos üzemanyagköltséggel és ugyanennyi személyi költséggel (étel-ital, szállás, egyebek) kalkuláltak. A későbbi túrák kicsit drágábbak lesznek, mert Ausztráliába, Dél-Amerikába, Alaszkába, akármilyen mozgékony és megbízható is a Renault, lábon biztosan nem lehet eljutni, ide át is kell majd hajóztatni a kocsit.
Egy főre lebontva tehát 2-3 millióba kerül, hogy az ember forróságban, fagyban üljön egy kerekes dobozban hónapokon át, a mocsárban ássa a beragadt kereket, üzbég rendőrökkel, ukrán szabadságharcosokkal, mongol útonállókkal tárgyaljon arról, mennyiért engedik tovább a kocsit. Kábé ugyanennyiért egy hónapon át lehet koktélokat szopogatni a karibi térségben egy luxus-óceánjárón. Ugye nem is kérdés, melyik a jobb módszer egy hosszú vakáció eltöltésére?