Az oroszokról tudjuk, hogy enyhén szólva lökött dolgokra képesek, de amíg egyébként is pusztulásra ítélt autókkal szórakoznak, addig nem bosszantanak fel annyira, mint amikor csak a figyelemfelkeltésért rombolnak.

Nem először dobnak le autót helikopterről, elég csak a Top Gear klasszikus sorozatára gondolni, aminek az egyik epizódjában egy régi bogárhátút ejtettek le a magasból, és a szabadesésben zuhanó Volkswagen ellen Richard Hammond egy Porschével versenyzett.

Arra a kísérletre még mondhatjuk, hogy tudományos célból született, de amit most mutatunk, az egyszerűen csak unatkozó oroszok rombolásának tűnik.

Egy moszkvai youtuber, Igor Moroz bérelte ki a petrozavodszki repülőtér helikopterét, hogy aztán 300 méter magasból ledobassa a Mercedes G 63 AMG-jét, mert csak.

Az egyik magyarázat szerint Igor elégedetlen volt a 2018-ban mintegy 80 millió forintnak megfelelő összegért vett autóval, ami többet volt szervizben, mint a garázsában, és tiltakozásul pusztította el a kocsit.

A másik, jóval hihetőbb történet szerint egy fogadást vesztett el, aminek a tétje az volt, hogy le kell ejtenie a magasból G-osztályt.

A helikopter bérlése mintegy 1,2 millió forintnak megfelelő összegbe került, és a kilapult Mercedes láttán sem tudunk annyira jól szórakozni, mint Igor, aki ezzel vélhetően jelentősen növelte a követői számát.

Ez is érdekelhet:

Ilyet sem látsz gyakran: elektromos hajtású, önvezető DeLorean szétdrifteli az aszfaltot

Ehhez egyébként minimum egy profi pilóta kellene, de a DeLorean magától tudja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés