Nem mindenki tudja, hogy az egészségügyi állapotot figyelembe véve a háziorvos akár most is korlátozhatja az autóvezetők jogosítványát. A valóságban azonban nehezen ellenőrizhető a szigorítások betartása, ezért nem feltétlenül jelent megoldást.

Pár napja egy idős férfi a forgalommal szemben hajtott fel az M4-es autóútra, amire az éppen érkező autósok figyelmeztették.

Szerencsére ezúttal nem történt baleset, de ismét előtérbe került a vita az idős sofőrök vezetői engedélyéről. A témának az RTL Klub híradója járt utána, és a riportból kiderül, hogy az esetnek jelenleg inkább csak elvi megoldása létezik.

A háziorvos ugyanis a vezetői engedély meghosszabbításához szükséges vizsgálat során jelenleg is korlátozhatja a jogosítvány érvényességét, ha az illető egészségügyi állapota indokolja.

Például kitilthatja az autópályáról, vagy csak nappali vezetést engedélyezhet, de akár sebességkorlátozás is bekerülhet a jogosítvány megjegyzései közé.

A probléma azonban éppen az, hogy a korlátozások csak a jogosítványba kerülnek be. A riportban megszólaló közlekedési szakértő szerint mivel a korlátozás nem rendszámra szól, ezért nehezen lehet kiszűrni, ha valaki a számára nem engedélyezett úton, időben vagy sebességgel vezet. Csak akkor derül ki, ha a rendőr megállítja, vagy ami rosszabb, ha már megtörtént a baleset.

Az utóbbi okból a háziorvosnak mégis szigorúnak kell lennie az vizsgálat és a korlátozás elrendelése során, hiszen

ha valaki az egészségügyi állapotából eredően szenved balesetet, akkor abban az orvosnak is felelőssége van.

A 70 év feletti sofőrök jogosítványát jelenleg is két évre adják meg, de mint a legutóbb történt eset is igazolja, a mostaninál szigorúbb ellenőrzésre lenne szükség.

Mennyi balesetet okoznak az idős sofőrök?

2016-ban készült a legutóbb felmérés a balesetet okozó autóvezetők életkoráról, és a belügyminisztérium statisztikája szerint abban az évben 2895 közlekedési balesetből 326-szor 60 és 70 év közötti, 210 esetben pedig 70 év feletti az elkövető.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve