Ha szeretnél egy darabot a történelemből, mutatunk pár autót, melyekkel biztosan kitűnsz a hétköznapokból, mégsem gondolja majd senki, hogy egyszerű vagy.

Vészesen közeleg a végítélet napja, ha nem is napjaink, de éveink vannak hátra itt Európában addig, amíg mindent elsöpörnek az elektomos hullámok. Eljön majd az a pont, amikortól már nem lehet majd értékesíteni benzines autót, és eggyel később az is, hogy a forgalomból is ki lesznek vonva. Mi lesz majd ezekkel a csodákkal, amikkel minden métert gyomorban izgőmozgó pillangó érzésekkel tudunk megtenni, melyeknél még minden íven látszik, hogy a rajzasztalon igaz érzések, hangulatok és vágyak morzsolódtak le a grafithegyekről? A jó hír, hogy még élvezhetjük őket, és szerencsére az áruk is vállalható, a mai új autók árakhoz képest pedig kifejezetten kecsegtetőek.

#1 - Honda Civic, 1978-ból

Az első generációs Civicet 1972-1979 között gyártották, és óriási siker lett az 1973-as olajválság után. Ha a hirdetésnek hihetünk, egy parádés lehetőség áll előttünk: mindössze 22 000 km-rel lehet a miénk egy varázslatos színű és állapotú példány ebből a szériából. Automata váltó jár hozzá, és az érzés, hogy ilyen biztos nem nagyon jön majd szembe velünk. Valaki fogadja örökbe, járja vele az utakat és okozzon vele örömet annak is, aki mellett csak elpöfög! Potom 2.59 miskáért a miénk lehet.

Itt az autód

A tökéletes vásárló: reklámügynökségi szövegíró

#2 Rolls-Royce Silver Shadow, 1970-ből

Ez az autó kicsit olyat, mintha egész nap flitteres zakóban lennénk, de ki az aki ne imádná a Diszkópatkányok című filmet! A filmhez bár semmi köze, de legalább annyira feltűnő, mint a két főhősünk. Ha mindig is szerettél volna egy 6 750 ccm-s motorblokkot, beláthatatlan szervizhelyzeteket, rajtad túlnövő történeteket, akkor ez itt a te bulid. Nemrég múlt ötven, de a korral érik! Azt gondolod, hogy olyan, mint a vicc a zsiráfról, hogy “szép, szép, de otthonra nem kéne”. Igazad van, tényleg nem kéne, tedd fel magadnak a kérdést, hogy tudsz-e jobb helyet 4 millió Forintnak?! Hát persze, hogy igen, ettől lesz ez a történet nagyobb, mint te. Éveken keresztül mindenki erről beszél majd, kiszakítasz egy darabot a történelemből, és otthon felteszed bekeretezve a saját faladra. Mindenki hozott már erős döntéseket, legyen neked is egy ilyened! Legyen Rolls-Royce-od a hetvenes évekből!

Itt az autód

A tökéletes vásárló: 1970-ben született és nagyon szereti a konyakot, valamint tapasztalattal rendelkezik korábbi Jaguar és Range Rover üzemeltetésben.

#3 T2-es, 1979-ből

Sosem késő megtanulni szörfözni, megindulni a tenger felé, útközben stopposokat felvenni, és idegenekkel szexelni! Ez a varázsdoboz egy parádés időutazás, egy olyan világba, amikor Kádár János nem engedte csak úgy, hogy elhagyd az országot! Ezt az autót a hidegháború legszebb pillanataiban álmodták meg és küldték gyártósorra, hippik millióinak életre szóló emlékeket okozva ezzel. A tulajdonosa büszke az állapotára, látszik is rajta, hogy nagy becsben van tartva, teljesen reális, hogy 5 590 000 Ft-ért szeretné megtalálni az új gazdáját. Ha vannak barátaid, tedd őket boldoggá, hogy megveszed, és ezzel utaztok fesztiválozni, vagy ősszel a baráti Lengyelországba, Zakopanéba síelni. Ha nincsenek, akkor állj be az EFOTT elé a parkolóba vele, és 10 perc alatt lesznek!

Itt az autód 

A tökéletes vásárló: 28-45 közötti, vízi-sportos életművész, aki sosem tudja, hogy egy hét múlva hol akar lenni, és azt is utólag tudja meg, hogy hol volt.

 #4 Corvette Stingray 1979-ből

5 700 ccm-nyi nyers, bunkó, macsó Amerika. Ebben az autóban minden benne van azokból az időkből, amikor Kelet-Európából elképzelte a nép, milyen lehet jóképű, paraszt, bőrdzsekis kúrógépnek lenni az óceán másik oldalán. Ennek a korszaknak a kiherélt, píszí verziója lett napjainkra Ryan Gosling. Ez a vas még inkább a Patrick Swayze-féle Országúti diszkó hangulatot idézi meg, és szerintem az autó mellé jár gratis 15 darab pörgőrúgás is, de ez csak tipp! Ha nem szeretnél 6 milliót rászánni egy hobbijárgányra, ez lesz a te autód, mert ez kicsit olcsóbb, de nem sokkal!

Itt az autód

A tökéletes vásárló: szeret egyedül úton lenni, pihenni csak benzinkutakon szeret, minden normális kanyarban elpörgeti a kerekeket, a kesztyűtartója kizárólag puhadobozos cigivel van tele és van rugós kése, amivel, ha kell, élve hatástalanít egy skorpiót. A bőrkabátjánál csak a Ray-Ban Wayfarer napszemüvegére vigyáz jobban, leghosszabb kapcsolata 14 óra volt.

#5 Alfa Romeo Giulia 1972-ből

Az Alfa Romeo világa mindig is az érzelmekről szólt. Először volt egy íz, egy illat, egy szerelem, és lett belőle később egy autó. Biztos vagyok benne, hogy így készült az összes Alfa. Ha nem, akkor ne mondjátok el léci.
Ha ránézünk, rögtön megértjük, mi (volt régen) a különbség a kelet és a nyugat között. Nálunk ebben az időben a Zsigulik futottak. Ha lett volna Instagram a hetvenes években, és ezt az autót rendeljük meg képről, akkor egy Zsigulit kaptunk volna. Jövöre lesz fél évszázados ez a tökéletesen restaurált modell, ha becsukjuk a szemünket, már látjuk is magunk előtt, ahogy az egész családdal elutazunk vele Portofinoba.

Itt az autód

A tökéletes vásárló: Olaszország-függő, a gasztronómia és a komolyzene szerelmese, művelt és szenvedélyes. Az egész élete egy hatalmas roadtrip, minden kérdésben érzelmi alapon dönt, így nem kérdés hogy 6 999 999 Ft nem lesz sok a boldogságért.

#6 VW Karmann Ghia 1974-ből

Gyűjtői darab. 1.6-os motor, 48 mézédes lóerő egy korszakos kupéban, amiért csak Fehérvárig kell menni. Pedig régen Pasadenában lakott, de visszatért az anyaföldre, Németországba, ahol gondos emberek tettek róla, hogy még sokáig használható legyen ez az imádnivaló jelenség. Olyan, mint egy bakelit, ha ránézel, hallod, ahogy beszél hozzád. Lelke van. Azt mondja, hogy vasárnaponként a Káli-medencében szeretnék nyitott ablakkal, ötvennel krúzolgatni, és ott akarok lenni melletted, amikor este fröccsözöl. Veled akarok élni, oszd meg velem az életed és én jó leszek hozzád, hűséges, mint egy vizsla.

Itt az autód

A tökéletes vásárló: fiatal gazdát kér, mert fel lett újítva, és sokáig társa lenne, hogy mesélhessen neki a régi időkről, amikor ő volt a legszebb.

(Nyitókép: Unsplash, további képek: Hasznaltauto.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lesz brutális élménygép egy John Deere kerti traktorból

Miért látjuk mostanában kevesebbszer a biztonsági autót az F1-ben?

Laurin és Klement ma ezzel utazna – Škoda Superb Combi L&K-teszt

További cikkeink a témában