Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Üdv 2017-ben!

Lada-bemutatóra járni mindig érdekes. Bő egy éve azért volt az, mert láthattuk, hogy a már 4x4-nek hívott Niva gyakorlatilag ugyanaz a kocsi, amivel Szomszédok János járta az erdőt, márpedig új veterán autót ritkán prezentálnak ilyen büszkén. Bejelentették továbbá, hogy kétmillió alatt már kínálnak új autót, ráadásul ötéves garanciával.

A Vesta mai bemutatója azért volt más okból, de hasonlóan nagy jelentőségű, mert ez az első friss autójuk. Meg azért, mert

nem szokás egy személyautó bemutatóján megemlíteni a gázlómélységet.

Bejelentették továbbá, hogy hárommillió alatt indul az ára, és akciósan öt év garanciát vállalnak az első kétszáz darabra. A főszereplőt pedig egy kocka rendőr-Lada és legénysége kergette fel a színpadra.

Európának

De haladjunk sorjában. A Vestát Steve Mattin tervezte, aki sokáig dolgozott a Mercedes–Benznél, aztán a Volvónál az S60/V60 és XC60 fejlesztésében vett részt, majd az AvtoVAZ-hoz igazolt, hogy elkészítse a Vestát, amelynek dizájnja szépen, lassan megjelenik majd a többi Ladán is.

Tényleg nem összehasonlítható a Vesta a kapható többi Lada-típussal, illetve persze összehasonlítható, de abból a többiek elég rosszul jönnek ki. Nem csak tagadásokkal jellemezhető – nem néz ki tizenöt évesnek újonnan is, nem tűnik úgy, mintha két oldalról összenyomták volna, nem érződik rajta annyira a spórolás –, mert a Vesta egészen kellemes a szemnek, a jellegzetes oldalsó mélyítések karaktert adnak neki, de szemből vagy hátulról nézve is harmonikus. A belseje pedig anyagaival, formáival, érintőképernyőjével tényleg megérkezett napjainkba, ahová a Kalinának vagy a Grantának nem sikerült soha. Akivel beszéltem, mindenkinek ugyanaz volt a véleménye: sokkal jobb, mint amire számított.

Oroszországban egy ideje már kapható a Vesta, Európába most jön, ami az oroszoknak is fontos, mert komoly minőségjelző, hogy nem csak a belpiacon, hanem nyugaton is megállja a helyét.

кобра-11

Míg a bemutatón Markó Zoltán, a Lada Hungary projektigazgatója és Pataki András vevőszolgálati igazgató az „András, te Vesta-szűz vagy?” jellegű furcsa párbeszédet folytatott egymással, a kivetítőn időnként kapcsolták a szalon felé közelítő Vestát. Először a Hősök terén kerülte meg őseinket, nem sokkal később már a Várkert Bazár előtt gurult, utána viszont történt valami. A színpadon álló fejesek kiszaladtak, a projektor pedig azt mutatta, hogy a rendőrök megállították az egyébként rendszám helyett Vesta-logóval közlekedő autót. Utána hangos szirénaszó következett, villogó kék és piros fények, majd megérkezett a színpadra a Vesta, mögötte a rendőrautóval.

Amíg Badár Sándor nem szállt ki rendőrszerkóban, még el is hihettük volna a jelenetet – ha a Vesta, a rendőrautó és Badárék nem álltak volna a szalontól húsz méterre már vagy egy órája.

Ár-érték arányban nincs sok ellenfele

A Vestába eredetileg nem Lada-motort szántak, de állítólag a mérnökök ezt nem fogadták el, és inkább kifejlesztettek egy új motort, amely erősebb, nyomatékosabb, takarékosabb és kisebb károsanyag-kibocsátású, mint az eredetileg bele szánt blokk lett volna. Számokban: 1,6 liter hengerűrtartalom, 105 lóerő, 6,1 literes vegyes fogyasztás (gyári adat).

Hárommillió forint alá csak a Standard nevű kivitel fért bele, de ebben is van blokkolásgátló, stabilizáló program, visszagurulás-gátló, első elektromos ablakok, szervokormány, fedélzeti számítógép, négy légzsák, színezett üvegek.

  • Lada Vesta Sedan Standard: 2 999 000 Ft
  • Lada Vesta Sedan Comfort: 3 499 000 Ft
  • Lada Vesta Sedan Lux: 3 899 000 Ft
  • Lada Vesta Sedan Lux AMT: 4 149 000 Ft

A másik véglet a 900 ezer forinttal drágább Lux, digitális klímával, tempomattal, tolatókamerával, navigációval, alufelnivel, esőszenzorral és mindennel, amivel csak a Vesta elérhető. Csak a 119 ezer forintos fényezéssel (minden, ami nem fehér vagy fekete), az 50 ezer forintos fűthető szélvédővel, félautomata váltóval (+250 ezer forint) és a garancia kiterjesztésével lehet növelni az árat. Utóbbi ugyanis öt évről csendben háromra csúszott vissza, de az első kétszáz Vesta megkapja az öt évet, tessék sietni.

Ja, még egy fontos adat a végére: a gázlómélysége 30 centiméter.

(Fotó: Csordás Gábor, Féjja Zsolt)

Szomszédok-módra vittük erdőbe az új Lada Nivát, a 4x4-et

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.