Az újdonsült világbajnok Lando Norris elérzékenyülve beszélt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után.

Lando Norris a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjra 12 pontos előnnyel érkezett Max Verstappennel szemben, így elég volt számára a harmadik hely is, hogy bebiztosítsa élete első Formula–1-es világbajnoki címét. A második rajtkockából indulva azonban rögtön az első körben elvesztette pozícióját csapattársával, Oscar Piastrival szemben, miközben Charles Lecler is megérkezett rá hátulról, mindez rögtön a futam elején komoly nyomást helyezett rá. A verseny során a kiállása utáni forgalom is próbára tette, mégis higgadtan kezelte a helyzetet. Norris magabiztosan vezetve végül harmadikként szelte át a célvonalat a Verstappen győzelmét hozó futamon, ami elegendő is volt ahhoz, hogy a sportág 35. világbajnokává váljon.

Új világbajnoka van az F1-nek: Lando Norris

Lando Norris megcsinálta, 2025-ben felért az F1 csúcsára.

Amikor Norris a leintést követően kiszállt az autóból, könnyes szemmel beszélt arról a hosszú, küzdelmes útról, amelyen McLarennel együtt jutott el a világbajnoki címig:

„Régen sírtam már. Nem gondoltam volna, hogy ma elpityeredem, de megtörtént. Hosszú út vezetett idáig. Először is hatalmas köszönet a srácoknak, mindenkinek a McLarennél, és a szüleimnek, ők álltak mellettem a legelejétől fogva. Fantasztikus érzés. Most már nagyjából sejtem, milyen lehet Maxnek.

Szeretnék gratulálni neki és Oscarnak is, a két legnagyobb ellenfelemnek az egész szezonban. Öröm volt ellenük versenyezni. Megtiszteltetés. Rengeteget tanultam tőlük, és nagyon élveztem az egész évet.

Hosszú szezon volt, de megcsináltuk, és mérhetetlenül büszke vagyok mindenkire. Egyszerűen hihetetlen év volt.”

Norris pályafutása hetedik F1-es szezonjában lett világbajnok, miután 2019-ben a McLaren színeiben debütált a száguldó cirkuszban. Miután a wokingi istálló csak az elmúlt években kapaszkodott vissza az élmezőnybe, az újdonsült világbajnok külön büszkeséggel beszélt arról, hogy részese lehetett az újjáépülésnek:

„Kilenc éve vagyok velük. Megéltünk együtt jó pár őrült, nehéz időszakot, és sok szép pillanatot is. Számomra pedig óriási dolog, hogy úgy érzem, visszaadhatok valamit nekik azzal, hogy ennyi év után én lettem a csapat első egyéni világbajnoka. Idén megtettem a magamét a csapatért, és erre büszke vagyok, de még büszkébb arra, hogy talán sikerült néhányukat megríkatnom.”

Így néz ki a végleges vb-tabella a pilóták és a konstruktőrök között a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után:

Így néz ki a végleges világbajnoki tabella a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után

Mutatjuk a végleges egyéni és a konstruktőri világbajnoki tabellát.

A 2026-os szezon jövő március 8-án az Ausztrál Nagydíjjal rajtol el.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Hivatalos: Verstappen új csapattársat kap 2026-ra

A Red Bull mindkét istállójánál lezárta a következő szezon pilótakérdését – spoiler: Cunoda Júki ülés nélkül marad 2026-ra.

Piastri utódját igazolhatta le a McLaren

Nagy név szerződtetését jelentette be a McLaren.

Hamilton elárulta, hogy megbánta-e, hogy elhagyta a Mercedest a Ferrariért

Lewis Hamilton egyértelműen fogalmazott a ferraris „házasságával” kapcsolatban.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!