A pilóták fizetését érintő korlátozások tervezett bevezetése kapcsán.

2021-től életbe lép a költségvetési sapka, amely egy bizonyos összegben – jövőre 145 millió dollárban – maximalizálja a Forma–1-es istállók kiadásait. Ebbe nem tartozik bele többek között a pilóták fizetése, ugyanakkor az F1 vezetőségének jelenlegi elképzelései szerint 2023-tól a versenyzők bérét is maximalizálnák. Ez az összeg pedig évi 30 millió dollár lenne.

Drámai megszorítások jöhetnek az F1-es pilóták fizetésében

Igazából – jelen állás szerint – ez két pilótát érinthet érzékenyen.

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint azonban ez a 30 millió dollár is sok, az osztrák jelentősen csökkentené, mondván: a koronavírus-járvány miatt a sportág és a csapatok is jókora összegtől esnek el.

Messze nem jó, de nem is annyira tragikus már az F1 helyzete

Hatalmas a veszteség, de legalább már nem olyan felfoghatatlan összegű.

A Bahreini Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján arról kérdezték meg a mezőny legjobban kereső pilótáját – akit a csökkentés jelentősen érintene –, Lewis Hamiltont, hogy mit gondol Tost elképzeléséről. Az immár hétszeres világbajnok pedig kínosan visszakérdezett:

„Ő ki?”

FYI: Franz Tost 2006 óta az AlphaTauri (korábban Toro Rosso) csapatfőnöke, Lewis Hamilton pedig 2007 óta tagja az F1 mezőnyének.

Azt nem tudni, hogy csak viccből tett úgy, mintha nem tudná, vagy komolyan fogalmam sem volt az AlphaTauri-csapatfőnök személyéről (a felvétel alapján inkább az utóbbira tippelünk), mindenesetre miután tisztázódott a dolog, azért válaszolt is a kérdésre:

„Jelen állás szerint az sem biztos, hogy itt leszek még a sportágban, amikor a fizetési sapkát bevezetik.”

Persze ennél konkrétabb véleményét is kifejtette:

„Úgy gondolom, hogy a versenyzők a sportág sztárjai, ők képviselik a márkát, hírnevükkel pedig világszerte emelik az F1 értékét. Ha megnézünk más sportágakat is, látható, hogy többnél is volt fizetési plafon. Ott van például az NFL és talán a kosárlabda (NBA) is. A nagy különbség viszont az, hogy ott a játékosok birtokolhatják a saját imázsukat. Az F1 viszont nagyban szabályozza a pilóták imázsát.”

Ugyanakkor maga Hamilton nincs a költségvetési sapka bevezetése ellen, de...

„Ha a jövő fiatal sztárjaira gondolok, nem igazán értem, miért kéne őket ezzel a hendikeppel sújtani. Ők is hatalmas mértékben hozzájárulnak az F1-hez, ami egy multimilliárdos sportág. Inkább díjazni kéne mindazt, amit magukkal hoznak.”

Hamilton a többiek felett áll, a fizetések tekintetében is:

(Forrás: gpfans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés