Az első Lexus LS egyértelműen a korabeli Mercedes-Benz S osztályt idézte, az új generáció viszont bátran japán, legalábbis a dizájnt illetően. Nem tökéletes, de sok részletében lenyűgöző.
Egyelőre kevesen járnak repülő kapszulákkal és rakéta-meghajtású járművekkel – ahogyan azt a múlt század derekán képzelték az ezredforduló közlekedéséről –, az autóiparnak és a kapcsolódó iparágaknak azonban a közeljövőben olyan kihívásokkal megküzdeniük, amilyenek még nemrég is sci-finek számítottak. Például ki kell találni egy etikai rendszert, hogy az önvezető autók milyen paraméterek szerint döntsék el, kinek a testi épségét óvják egy elkerülhetetlen balesetnél, és kit áldozzanak fel. Vagy új, fenntartható módon előállítható és felhasználható üzemanyagokat kell kifejleszteniük és versenyképessé tenniük, vagy a villanyautókat kell minél olcsóbbá, minél nagyobb hatótávolságúvá, minél gyorsabban tölthetővé tenniük, olyan nyersanyagokat feldolgozva, amelyekből sok év múlva is lesz még a bolygón – a réz és a kobalt miatt már most is aggódnak sokan.
Ehhez képest apróság, a felhasználók mindennapjai szempontjából viszont fontos és érdekes kérdés:
ha az autó vezet, mit csinál a vezető az utas?
Adná magát a válasz, hogy akkor a zenehallgatás mellett majd olvasgat, számítógépezik, tévézik és videózik is, mint mondjuk egy repülőúton, ahol ugyanúgy csak ülnie kell, nem az irányítással foglalkoznia, az viszont kérdés, elég lesz-e ennyi lehetőség akár napi több órán keresztül.
Mivel a teljes önvezetés is nagy eséllyel a prémiumgyártóknál jelenik majd meg először – ahogyan most is ők közelítenek leggyorsabban a teljesen automatikus vezetéshez –, valószínűleg a presztízsmárkák legnagyobb, legdrágább modelljeiben találkozhatunk majd olyan időtöltési alternatívákkal, amilyenek talán most még a fantáziánkban sincsenek.
Bár az Lexus luxuslimuzinja, az LS is még csak az önvezetés mértékét jelző ötfokozatú skála második szintjére képes, a márka fölényét demonstrálva és a teljesen autonóm autók korszakának közeledtét jelezve a típust maximálisan felkészítették arra, hogy bármikor megkaphatja az önvezető rendszert.
Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy lehet ennyire bonyolultan felépített, nehézkesen kezelhető, a legegyszerűbb funkciókkal is hosszas bíbelődést igénylő egy luxusszedán fedélzeti rendszere napjainkban.
Kellemetlen mellékhatás, hogy most, amikor még az ember vezet, jó lenne odafigyelnie a forgalomra, és nem hosszasan cirógatni a már ötletszinten is rossz érintőpadot, miközben a menüben bolyong. Amikor viszont a kocsi mindenre figyel majd helyettünk, hálásak leszünk, hogy egy egyszerű beállítással is percek teltek el a menetidőből.
Az LS többi része amúgy viszont még a mostani fejlettségi szinten is karcolja a tökéletest. A formája véleményes, az viszont kétségtelen, hogy a korábbi hosszított változatnál is hosszabb, 5,235 méteres karosszéria egyedibb, mint valaha. A kategória meghatározó németjei ennél visszafogottabbak, bármelyik nézetből találhatunk olyan részletet, ami nélkül az európai szem számára befogadhatóbb volna – bár messze nem Európa az elsődleges célpiac –, ám ez akár még a Lexus előnyére is válhat, vagy az is elképzelhető, hogy néhány év múlva érik be a forma igazán.
A belsőben csak az ajtók Kiriko-üvegnek hívott díszítése idézi Ázsiát – nem baj, ha nem tetszik, már spórolhatunk is a megrendelésnél több mint kétmillió forintot.
Egyébként jó értelemben egyszerű, mégis high-tech hatású a műszerfal, lenyűgöző részletekkel, nem ideértve a kijelző grafikáját és kormány mögötti, de nem a kormányoszlopra, hanem a kijelző árnyékolójára szerelt egy-egy plusz bajuszkapcsolót, ami biztosan annak az agynak a szüleménye, amelynek az infotainment rendszer vezérlése is.
Hivatalosan ötszemélyes az autó, gyakorlatilag persze négy, de még inkább három, mert
az LS-ben nem az a főnök, aki vezet, hanem aki jobb hátul ül.
Ha akarja a Supreme felszereltségű változatban rendes sofőrös autóhoz méltóan az első utasülést is előretolhatja – ha már az ember filmet néz, nézze hátradőlve, nyújtott lábbal. Fűtött-hűtött bőrfotelben. Miközben masszírozzák.
A kényelemről szól a légrugózás és a hajtáslánc is: a 3,5 literes, V6-os benzinmotor és a két villanymotor összteljesítménye 359 lóerő, nem kevés, de egy üresen is majdnem 2,4 tonnás, összkerekes autót legfeljebb lendületesen képes mozgatni, nem sportosan, még ha az 5,5 másodperces százra gyorsulás és a 250 km/h végsebesség mást is sejtet.
Erőtartalék mindig van, a hibrid hajtás kulturáltan dolgozik, az LS lényege meg úgyis inkább a vonulás, mint a csapatás. Magyar szempontból nagyobb probléma, hogy mivel a lítium-ion akksik nem tölthetők konnektorról, csak elektromos üzemben pedig messze nem bír ötven kilométert az 500h, ezért nem jár neki a zöld rendszám, ami nem is a spórolás szempontjából fontos igazán egy akár negyvenmillió forint fölé nyúló autónál, hanem a kényelem miatt.
Ettől még izgalmas luxusautó az LS, az ügyetlen fedélzeti rendszert biztosan sokaknál kompenzálják majd az olyan apróságok, mint a kiszálláskor megemelkedő karosszéria, az öv becsatolását megkönnyítendő világító és kiemelkedő övcsat, a finom részletek sora. És az, hogy ez a luxuslimuzin nem német, hanem japán, és ez végre látszik is rajta.
Ez is érdekelhet:
Három német luxuslimuzin, 2060 newtonméter - Audi A8, BMW 7, Mercedes-Benz S osztály - Roadster
Melyik a legjobb hármuk közül? Amint tényszerűen megmagyaráztuk a létezés értelmét, eldöntöttük a tyúk vagy a tojás elsőségét, bizonyítottuk, hogy Boticelli vagy Leonardo da Vinci festett szebben, rögtön megválaszoljuk ezt a kérdést is.
(Fotó: Tóth István)