A különleges Lexusnak kis túlzással minden négyzetcenitiméterére jut valamilyen érzékelő, lézerrel, nagy felbontású kamerával és szenzorok tucatjaival óvja vezetőjét a balesetektől.

A japán gyár célja az volt, hogy egy autón demonstrálja az összes olyan technológiát, amely a közeljövőben a személyautókon megjelenhet. Bár az autó felszereltségéből adódóan egy kis átalakítással akár arra is képes lenne, hogy a Google vagy az Audi robotautóihoz hasonlóan önmagát vezesse, a Toyota felhívta a figyelmet, hogy az elsődleges cél nem ez, hanem a közlekedés biztonságosabbá tétele volt.

A luxusszedán tetején egy LIDAR lézert helyeztek el, amely hetvenméteres távolságban érzékeli az autó körüli akadályokat minden irányban. Az autón elhelyeztek három nagy felbontású kamerát is, nagyjából 150 méterre előre érzékelik az akadályokat, többek között a közlekedési lámpákat és a kereszteződésből érkező autókat is. A kereszteződéseket figyelik az autó elején és oldalain elhelyezett radarok is, amelyek a tárgyak bemérése mellett azok pontos sebességét is megállapítják. A megtett távolságot és az autó sebességét a hátsó keréken elhelyezett mérőberendezés, a gyorsulásban és az autó dőlésszögében bekövetkezett változásokat a tetőn lévő szenzor, az irányzékot pedig egy GPS antenna méri.

Az autóban emellett természetesen megtalálhatók a Toyota és Lexus autókban már eddig is használt biztonsági eszközök, mint az ABS, az adaptív sebességtartó automatika, a sávtartó asszisztens, a holttérfigyelő monitor és a keresztforgalom-figyelő is.

A Lexusban található fejlesztések azt is lehetővé teszik, hogy az autó rövidhullámú frekvencián kommunikáljon más autókkal és az út szélén elhelyezett szenzorokkal, így figyelmeztetve időben a vezetőt a beláthatatlan kereszteződésekből érkező autóra, vagy arra, ha valaki a vezető holtterében sávot váltott.

Tovább:
Eladó Steve McQueen 1941-es Chevy pickupja 
Hatezer kilométer 11 nap alatt, plusz két és fél tonnával – Range Rover-próbaút
Az Autórovat legfrissebb hírei

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában