Amennyiben elfogadjuk a tételt, hogy az alkotásokban ott van valahol az alkotó személyisége, a Lexusokban ülve műszaki csúcsegyetemeken végzett mérnököket, öltönyös-kosztümös döntéshozókat, és labortisztaságú üzemekben kesztyűkben dolgozó szakmunkásokat vizionálunk.

De akkor ez hogy lett?!

A kupéforma még hagyján: a márkára jellemző markáns formavilág kifejezetten jól áll az RC-nek, olyannyira, hogy egy bő kétszáz lóerős hibrid hajtáslánc már csalódás a vagány dizájnjához képest.

Ebből viszont még mindig nem következik, hogy a kicsit többre – másképp fogalmazva: a karosszériához illő – teljesítményre vágyó vevők egy rendes, ötliteres, V8-as szívómotort kapjanak, pedig az RC F-ben ilyen van, mindenféle kiegészítő elektromotor nélkül.

Az F olyan a Lexusnak, mint a Mercedesnek az AMG, akkor viszont halk surrogás helyett tényleg nem árt valami kicsit dörrenősebb hajtás, hiába passzol annyira a többi Lexus által alkotott arculathoz, mint a karmester frakkjához az UV-narancs edzőcipő. Mindegy, mi imádtuk, amikor két éve nálunk vendégeskedett egy hétig.

Azóta jelentősen nőtt a hibrid és elektromos autók kínálata és a kereslet irántuk, a turbó nélküli, nagy benzinmotor pedig ugyanúgy egy letűnő világ szimbóluma lett, mint a következmény nélküli csöcsörészés a szórakoztatóiparban. Ízléstelen lenne az élvezeti értéket párhuzamba állítani, etikai kérdések azonban a nagyobb környezetterhelés miatt jócskán adódnak a nagyköbcentis, belsőégésű motornál is. Hogy ez mennyi gyötrődést okozott a Lexus főnökeinek, talán egyszer kiderül valamilyen visszaemlékezésből, ami viszont tudható, hogy a modellfrissített RC F orrába megint egy

A képeken látható kocsi pedig azért tűnik egy tévedésből felrendszámozott versenyautónak, mert ez a Track Edition. Noha egy ekkora hátsó szárny a legegyszerűbb módja paródiává változtatni szinte bármilyen autót, itt nem ez a helyzet. Megvan a képesség, ami a paródiáknál soha, az alapból elég vad külső pedig nemhogy elbírja ezt a vizuális fokozást, de szinte kívánja is. Ráadásul az egyébként huszonhat kilós leszorítóerőt biztosító szárny mellett vannak még figyelemreméltó elemek, amilyen a négy kipufogóvég. Ami kevlárnak látszik, az is – rossz hír a tuningboltokban ahhoz hasonló fóliákat vásárló, majd ragasztgató lelkeseknek, hogy észrevehető a különbség –, az egész motorháztető abból van, de még így is meglepő a felnyitásakor, mennyire könnyű. A tetőt nem emelgettük külön, de a két elem nagyjából hetven-nyolcvan kilós tömegcsökkentést eredményez, ami motorsportmércével hegynyit jelent.

Az előd kétrészes fényszóróegysége egybefolyt a ráncfelvarrásnál, de így is kellően szigorú, mintha a lámpák belső sarka nyomta volna össze a hatalmas hűtőmaszkot, amelynek hatalmassága egyébként jól áll a kocsinak. Oldalnézetből a már emlegetett motorháztető elejének hirtelen zuhanása a legfurcsább, ebből érzékelhető, hogy amúgy milyen magasan is húzódik – kicsit szokatlan, de az RC F-en ez is rendben van.

A belső nagyot üt, a vörös Alcantara-vörös bőr sportülés, a vörös-fekete szőnyegezés és a vörös-fekete műszerfal egyszerre hozza a sportosság és a luxus érzetét – a fedélzeti infotainment rendszert azonban sajnos nemcsak nézni kell, hanem vezérelni is, arra pedig a tapipados megoldás ugyanúgy nem alkalmas, ahogy a többi Lexusban sem. Érezhető, hogy a Lexus ebben különbözni akar a konkurensektől, és ez sikerül is, mert azok jók.

Az autó árához képest ez ciki, a lényeg viszont szerencsére nem a simogatás vagy a pötyögés kérdése, hanem a menetteljesítmény. Számokban ez 464 lóerőt, 520 Nm nyomatékot, 4,3 másodperces százra gyorsulást, és 270 km/h végsebességet jelent. Brutális – mondanánk, mégsem nyom úgy az ülésbe, ahogy talán hinnénk, és ez benne a legcsodálatosabb. Ezt a V8-ast a legszebb japán motorépítési hagyományokhoz hűen pörgetni kell: a maximális teljesítményét 7100-as fordulaton adja le, de akkor teszünk jót a hangulatunknak, zsigereinknek, fülünknek, ha nagyjából 4000 és 7000 között használjuk. Az RC F ott él igazán, akkor tombol a motor kedvére, akkor jön ki a futómű képessége, akkor fájdul meg a szemgolyónk, ha egy rendeset lassítunk a kerámiatárcsás fékekkel. Amikor erre nincs mód – vagyis a közúti közlekedés fájóan nagy százalékában –, akkor meglepően nyugodtan, kényelmesen, csendesen gurulhatunk egy erős, automata Lexus kupéban.

Az RC F alapára – nagyon bőséges Luxury felszereltséggel – bő 32 millió, a Track Editioné kicsit több mint 38. Ez nemcsak az átlagkeresetekhez képest sok pénz, hanem az értelmesebb összehasonlítást jelentő, hasonló teljesítményű konkurensek árához viszonyítva is combos, de szerencséjére már a kategóriája mellett sem racionális érvek szólnak. Japán csúcstechnológia a jövőben is lesz, ilyen motor viszont aligha készülhet sokáig, ez, valamint az autó márkán belüli és piaci egyedisége is benne van az árban.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)