A nyolcvanas években a Ferrari ellenfelének készült, és rövid időn belül ikonná vált a Honda NSX, ami szériaváltozatban is igazi álom, a Liberty Walk által épített modell pedig ennél szélesebb és alacsonyabb aligha lehetne.

1989-ben jelent meg, úgyhogy nemrég töltötte be a harmincat a Honda NSX, aminek a fejlesztésében Ayrton Senna is részt vett, és a 274 lóerős V6-ossal szerelt középmotoros sportkocsi mára igazi ritkaságnak számít.

Lehet, hogy ezért felhúzod a szemöldököd, amiért nem hagyták meg gyári állapotában ezt a példányt, hanem a Liberty Walk karosszériakészletével látták el.

A földig ültethető NSX megkapta a japán tuningcég jellegzetes kerékjárati szélesítéseit is a szegecselt illesztésekkel,

és szerencsére a hátsó szárny méretével ezúttal nem estek túlzásokba. A készlet ára 13 ezer dollár, ami négymillió forintnak felel meg, és nem is ez a legnagyobb költség vele: egy NSX az állapotától függően 30-80 ezer dollárért, azaz 9-25 millió forint közti összegért megy el.

Ez is érdekelhet:

A Mansory legújabb sportautója túlmegy a határokon

Nem véletlenül ismerős a Cabrera formája.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés