Kilenc futam után leírták a Forma–1-ben hét éve egyeduralkodó Mercedest.

A Red Bull eddigi kilenc futamból hatot megnyert, míg a Mercedesnek csak háromszor sikerült az élen végeznie, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az osztrák istálló és pilótája, Max Verstappen vezeti világbajnoki pontversenyt a konstruktőrök, illetve a pilóták között.

A korábbi F1-es pilóta, a 2001 és 2006 között hétszer futamgyőzelmet szerző Juan Pablo Montoya szerint a Red Bull és Verstappen is lendületben van, és nem látja, hogyan lehetne megállítani őket, úgy gondolja, a Mercedes és Lewis Hamilton is lemondhat az idei világbajnoki címről:

„A Mercedes egyetlen esélye azok a fejlesztések, amiket Silverstone-ba visznek. Remélhetőleg azzal majd közelebb tudnak kerülni a Red Bullhoz, de őszintén szólva nem hiszem, hogy ez elegendő lesz számukra. Nem tudom, hogyan tudnák ezt megfordítani.”

Eközben...

A McLaren csalódott Daniel Ricciardóban

Ennél többet várnak tőle. Jogosan?

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.