Tovább javul a Forma-1 biztonsága.

Pont a napokban olvashattuk, hogy Mark Webber a legrosszabb pilótaként titulálta Pastor Maldonadót, és nem értette, hogy mit keres még egyáltalán a Forma-1-ben. Úgy tűnik, ezt odafent is meghallották, mert úgy tűnik, hogy csupán két hónappal a szezon indulása előtt a venezuelai elveszti az ülését.

Kevin Magnussent az Autosport hozta hírbe a csapattal, akik már meg is vannak győződve arról, hogy kész a szerződés, mivel a Renault, és Maldonado szponzora, a PDVSA nem jutott közös nevezőre 2016-ot illetően.

A venezuelai állami olajtársaság nemrégiben nagyot bukott azon, hogy globálisan csökkentek az olajárak, és már nem tudtak volna ugyanannyit tenni Maldonado zsebébe, hogy még egy évig tudjon törni-zúzni a mezőnyben. A Renault mentségére legyen, hogy ők amúgy meg akarták tartani a Lotus mindkét leszerződött pilótáját, és a Maldonado, Jolyon Palmer párossal akartak indulni, csak éppen az olajárak csökkenésével nem számoltak.

Magnussennek meg a legjobbkor jött a lehetőség, ugyanis pár hónapja kidobta őt a McLaren-Honda a tartalékpilótai üléséből, és mennyire menő lenne, ha erre úgy válaszolhatna, hogy a szezonnyitón majd a gyári Renault-ból integethet a McLarennek.

A Renault nem akart reagálni a pletykákra, csupán annyit mondtak, hogy február 3-án mind az autóra, mind pedig a pilótafelállásra fény derül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés