Maga Toto Wolff választotta ki.

Jelen állás szerint Toto Wolff csapatfőnök szerződése az idény végén kifut a Mercedesnél, egyelőre még nem hosszabbítottak egymással a felek. Az osztrák nemrég úgy nyilatkozott a jövőjét illetően, hogy bár a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett kényszerszünet óta még inkább élvezi a munkáját, azért el kell gondolkoznia azon, mi lenne a legjobb döntés a csapat számára.

Eközben a Mercedes számára zsinórban hetedik világbajnoki címet érő versenyhétvégét követően az ORF-nek arról beszélt a sikergyáros Wolff, hogy egy évig még biztosan maradni fog, mert mindenképpen szeretné az átmenetet biztosítani. Ő maga ezt úgy képzeli el, hogy valakit maga mellé vesz egy évre, utána pedig már csak otthonról nézné az F1-es versenyeket.

Wolff egyébként izgatottan várja, hogy felkészíthessen valakit a csapatfőnöki szerepre. Természetesen ezek után adta magát a dolog, hogy rákérdezzenek nála arra, hogy van-e már jelöltje, amire válaszolt is:

„Már van ötletem, de még nem árulom el.”

És a Mercedesszel egyelőre a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton sem hosszabbított – az ő kontraktusa is az ég végén fut ki, és lehet, hogy...

Hamilton már a szezon végén visszavonul?

A hatszoros világbajnok a jövőjéről beszélt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés