A brazil szerint értékes pontokba kerülhet év végén a sok bulizás.

Lewis Hamilton állandóan menőbbnél menőbb eseményeken mutatkozik, durva bulikban csapatja, vagy pedig a Forma-1-től független dolgokkal tölti az ideje nagyrészét. Már többen is támadták ezért, de legutóbb már Felipe Massa sem bírta ki, hogy ne figyelmeztesse a britet, hogy ennek nem lesz jó vége. Az orosz nagydíj előtt például egy klubban üvegből vedelte a vodkát és szívta a vízipipát, és ezt követően el is vesztette a küzdelmet csapattársával szemben.

„Ő már most azt az életét éli, amit a Forma-1 előtt vagy után kéne, és ez probléma lehet a jövőbeli karrierjére nézve” – nyilatkozta Felipe Massa, aki 2008-ban egyetlen egy ponttal maradt le a világbajnoki címről Hamilton ellen.

„Ez a fajta életmód megtöri az ember koncentrációját, és némely napokon az is lehet, hogy egy ilyen dolog miatt fog pontokat veszíteni. Át kéne gondolnia, hogy így akarja-e élni az életét, Szerintem össze kéne magát szednie és arra koncentrálni kizárólagosan, amit a legfontosabb dolognak tart.”

„Nico nagyon jól használja ki viszont Lewis rosszabb formáját, ugyanis miután megnyerte a világbajnokságot, Lewis már semmi másra nem figyelt, csak a bulizásra, és Nico meg is nyert utána minden futamot.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés