A Herendi betartotta az ígéretét, és pótolta Max Verstappen porcelántrófeáját, amit az idei Magyar Nagydíj győzelméért kapott, de már a dobogón összetört. Lando Norris is ott volt az átadáson.

Az idei Magyar Nagydíj legemlékezetesebb pillanata nem is az volt, hogy Max Verstappen nyerte meg a futamot, hanem inkább az, hogy a győzelemért kapott trófea, amit hagyományosan a Herendi Porcelánmanufaktúra készített el, Lando Norris pezsgős ünneplése közben leesett a pódiumról, és összetört.

A 15 millió forint értékű alkotás hat hónapig készült, ennek ellenére a Herendi megígérte, hogy újra elkészíti a trófeát.

A cég ugyanis minden termékére örökös pótlási garanciát vállal, és a magyar nagydíj győztes kupájának mintája is megvan a raktárban, ezért másodjára pár hét alatt is el tudták készíteni.

Nem volt kérdés, hogy pótolják Verstappen trófeáját, hiszen a Herendi és a Hungaroring is jól tudja, hogy ennek az országimázs építésében is nagy szerepe van. Max boldogan vette át a kupát, aminek ezúttal nem esett baja, pedig a képek alapján jó hangulatú átadásra a nagy trófeatörő hírében álló Lando Norrist is meghívták.

(Képek: Max Verstappen)

Ez is érdekelhet:

Lando Norris akkora trófeaterrorista, hogy válogatás is készült a rémtetteiből

Reszkessen minden trófea, ha Lando Norris dobogó közelébe jut pezsgős üveggel a kezében.

A Herendi újra elkészíti Verstappen pezsgőnyitáskor összetört trófeáját

Amíg eldöntik a csapatok, ki a hibás, a Herendi készít egy újat.

Nem hiszed el, de megint eltört a Red Bull trófeája

Ezúttal nem Lando Norris keze volt a dologban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.