Közúton nem használható szuperautót mutatott be a McLaren, és bár a Senna GTR versenyautónak néz ki, igazából egy futamon sem lehet elindulni vele. A vezetés élvezetére termett, pokoli gyors játékszerről van szó.

Már a McLaren Senna alapváltozata is elég furcsán néz ki, hiszen mindent a súlycsökkentésnek és az aerodinamikának rendeltek alá rajta, de a GTR kivitel minden téren még tovább megy. Mintha egy versenyautó lenne, de a McLaren mérnökeit ezúttal nem kötötték a szabályok, úgy alakíthatták ki a csak zárt pályán használható élménygépet, hogy az minél gyorsabb legyen.

A tömegét 10 kilogrammal csökkentették, ami azért nagy szó, mert már a Senna is egy végletekig könnyített szuperautó. A pályára való GTR pedig olyan felszereléseket is kapott, mint a bukócső, a tűzoltó készülék vagy a telemetria.

A mérlegen mégis csak 1188 kilogrammot nyom, ami már a Golf kategóriájában is könnyűnek számítana.

A Senna GTR pedig még erősebb is a szériamodellnél, a 4 literes biturbó V8-as motorjának teljesítményét 800-ról 825 lóerőre növelték. Nem árulták el, hogy mennyire megy, de lehet némi fogalmad róla, ha kiszámolod, hogy 694 lóerő jut egy tonnára.

A gyáriak szerint a Senna GTR a Formula–1-es autóik után a leggyorsabb McLarennek számít.

A leszorítóerőről a gigantikus hátsó szárny gondoskodik, ami 250 km/óránál kereken 1000 kilogrammal nyomja le a Sennát az aszfaltra.

A brutális Senna GTR még a versenypályák nyílt napjain is ritka látvány lesz, hiszen összesen 75 darabot épít belőle a McLaren.

Az első példányokra egy kicsit várni kell, ugyanis előbb legyártják az összes utcai modellt, utána kerítenek sort a pályaváltozatra. Az ára 1,28 millió euró, ami 400 millió forintnak felel meg, de már minden példányára megvan a vevő.

Ez is érdekelhet:

Kiderült, hogy milyen gyors tud lenni a McLaren Senna

Negyed mérföldes távon gyorsabb, mint a Tesla Model S.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés