Minden eddiginél jobban néz ki a Dacia Duster legújabb változata, és X-Tomi nemrég meg is mutatta, milyen lehetőségek vannak benne. Most két újabb kivitellel készült el, és mindegyik nagy siker lehetne.

Már bemutatták, de még nem jött meg a kereskedésekbe a Dacia Duster új nemzedéke, ami a népszerű előd stílusát viszi tovább, de kívül-belül modernizálták.

Még jobb kocsi lett a Dacia Duster

Azok is nyernek az új generációval, akiknek nem a térdükön van a szemük.

A mutatós terepjárót pedig X-Tomi tette még kívánatosabbá azzal, hogy sportos GT változatot faragott belőle, legalábbis virtuálisan. Most két újabb kivitellel állt elő. Platós változatban eddig is készült már a Duster, Dél-Amerikában Renault-emblémával kapható is a lenti típus, hozzánk azonban nem jutott el.

Az új generáció érkezésével ismét reménykedhetünk benne, hogy egyszer elkészül a pick-up, mert X-Tomi tervei szerint nagyon ütősen néz ki. Az arányai tökéletesek, amihez meg kellett hosszítani a tengelytávot.

A magyar dizájner másik szokása, hogy olyan luxusautók és sportkocsik alapváltozatait készíti el, amiből sosem készülne fapados kivitel. A Base Spec szériában láttál már Bentley-t és Ferrarit is, a Daciától azonban nem áll messze ez a változat.

Az előző Dusterből is volt fényezetlen lökhárítós, lemezkerekes változat, ezt látod a fenti képen, és ha terepjárásra vennénk a Daciát, akkor az újat is így kérnénk.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.