Ha valamit, akkor az okostelefon-kapcsolódást lehetett hiányolni a Mazdákból, egészen mostanáig. A japán márkánál is bevezetik az Apple CarPlay és Android Auto támogatását, és ami még jobb hír, hogy a korábban vett Mazdák is felokosíthatók vele.

MZD Connect a neve annak a fedélzeti rendszernek, ami minden újabb Mazdában megtalálható, és aminek csak azt róhattuk fel hiányosságként, hogy nem támogatta az Apple CarPlay és Android Auto okostelefon-kapcsolatot. De a Mazda most bejelentette, hogy augusztus 6-tól minden új modellhez rendelhető, és utólag a korábban vett példányok is okosíthatók, amennyiben MZD Connect rendszerrel szerelték őket.

Ha USB-vel kapcsolod hozzá az iPhone-t az autóhoz, akkor az Apple CarPlay menüjében elérheted a zenéidet, kontaktjaidat, és a telefon navigációját, menet közben az ülések közti forgókapcsolóval, álló helyzetben pedig érintéssel is böngészhetsz. A szintén USB-vel kapcsolódó androidos telefonnál csak a forgókapcsolóval lehetséges a menüben lépdelni, így azonban akár a Google Maps, akár a Waze is használható lesz a beépített képernyőn.

Jó hírünk van, ha iPhone-nal használnád a Waze-t az autóban

Az autó képernyőjén is követheted majd a kedvenc navigációdat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.