A Haas csapatfőnök szerint először a már meglévő tíz csapattal kellene foglalkoznia a Forma–1 vezetésnek, aztán lehet szó az újak érkezésének támogatásáról.

Az F1 új tulajának, a Liberty Mediának elsődleges célja a sportág népszerűségének és izgalmának fellendítése. Törekvéseik arra utalnak, hogy ezt a csapatok közötti – néhol brutális – különbségek csökkentésével igyekeznének elérni, ez látható legalábbis eléggé megosztó új motorszabályokból, és a szintén nem túl nagy népszerűségnek örvendő költségvetési sapka tervezett bevezetéséből.

A Liberty Media ugyanakkor azt is reméli a változásoktól, hogy ezáltal sikerül újabb csapatokat és gyártókat becsábítani a sportágba, amit jelenleg csak tíz istálló alkot.

Legutóbb (a Manor bukott bele az F1-be és) a Haas szállt be. Az amerikai csapat 2016-tól tagja a száguldó cirkusznak és pénzügyi helyzete azóta is stabil, aggódniuk nem kell, ugyanakkor Günther Steiner csapatfőnök szerint

„ebben a pillanatban még a jelenlegi tíz csapatnak kellene gondját viselni”,

vagyis „ezt a tízet kellene még inkább versenyképessé és stabillá tenni, aztán jöhet két, három, vagy még több új résztvevő”.

Steiner szerint a költségek lefaragása már csak azért sem lenne hülyeség, ha az F1 bővítése a cél, mert az újaktól már maga a belépés is hatalmas befektetést igényel.

(Forrás / Fotó: formula.hu / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Négy évtized után lehúzza a rolót az egyik legismertebb BMW-tuningcég

Ha már a szekrény tetejéről se ugrik le a félmeztelen férfi, miért nem kötöd be a biztonsági övet?

Már tesztelik az elektromos csuklós buszokat Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.