Minden relatív – mondogatta gyakran általános iskolai biológia- és földrajztanárnőm, és bár úgy tűnhet, ez azért nem az évezred bölcsessége, mégis jóval gyakrabban eszembe jut, mint sok minden, amit akkor és azóta különböző fokú oktatási intézményekben tanultam. Itt van például ez a kupé C osztály, amely 390 lóerős. Sok? A C 180-as belépőmodell 156 lóerős, a C 400-as 333, és a kocsi se olyan hatalmas, hogy a 390 lóerőre ne mondhassuk, hogy kifejezetten sok. Igen ám, de ez egy AMG, amelyekkel kapcsolatban óriási az elvárás, a C osztályos AMG-legendát pedig C 63 S-nek hívják, és 510 lóerőt tud. Ehhez képest a 390 még mindig nem kevés, csak hát…

A nagy kérdés tehát az, hogy tesztünk alanyának, a C 43 AMG-nek van-e létjogosultsága, vagy csak a C 63 S árnyékában igyekszik kiszolgálni azokat, akiknek tízmillióval kevesebbjük volt autóvásárlásra. (A szegény ember AMG-je kifejezés így sem lenne találó.)

Ha tisztában vagyunk vele, hogy a 43 és a 63 közötti különbség nem csupán menetteljesítménybeli, mert utóbbi egy hátsókerekes, vad sportautó, előbbi pedig egy összkerekes, nagy teljesítményű kupé, már közelebb kerülünk a válaszhoz. Versenypályán biztosan a C 63-mal akarnánk megdönteni legalább a saját köridőrekordunkat, ez a szituáció viszont mérhetően ritkább, mint amikor egyszerű helyváltoztatáshoz vesszük igénybe az autónkat. Ahhoz pedig talán elegendő, ha öt másodpercen ér százra.

Igen, az – mondom magabiztosan a tesztnapok után, bár a durván gyors jobban leírja, milyen, amikor a háromliteres, V6-os biturbó benzinmotor megmutatja képességeit. Ha nem kérjük a típusfeliratot, ezzel nagy meglepetést is okozhatunk a környezetünknek, mert a karosszéria csak finoman jelzi a sportosságot, a nagy felni és a négy kipufogóvég pedig akár kevésbé motorizált kocsira is felkerülhetnek.

Egyébként legalább ennyire jól rejti a C kupé, hogy ez a modellfrissített változat: 2014-ben mutatkozott be a jelenlegi, 205-ös kódú sorozat szedánja és a kombija, a kupé és a kabrió egy évvel később, tehát már túl van az életciklusa felén, ezért dolgozták át tavaly egy kicsit. Ebből nem látszik semmi kívülről – pedig újak például a fényszórók és lökhárítók –, belül viszont erősen árulkodó, hogy a kormány mögött a körműszerek helyett monitort találunk, amelyen többféleképp jeleníthetjük meg az információt, akár a gyorsulás erejét és irányát is.

A sportautó-hangulatot fokozzák még a sportos, de hosszabb távon is kényelmes sportülések, a piros cérna az üléseken, műszerfalon és kormányon, a szintén piros biztonsági övek, az egyébként minden autóban hasznos, de csak kevésben tartott kis tűzoltópalack, a kormány középállását jelző – természetesen piros – vonal, szóval a tulajdonos aligha sóhajtozik majd csalódottan útközben, hogy neki nem jött össze a C 63 AMG.

Azért sem, mert a C 43 nemcsak harmonikusan sportos jelenség, de a mindennapokban is jól használható, ami a nagyobb AMG-ről kevésbé mondható el. Nem biztos, hogy békésen tudnak majd szunyókálni az utasok, ha a vezető épp kiéli kicsit magát, de azt sem fogják megérezni, ha a kocsi átmegy egy tízforintoson. Az alapáras összkerékhajtás nagy segítség, úgy jut a teljesítmény az útra, hogy közben a vezetőnek sem kell Michelisz Norbi képességeivel rendelkeznie, ez pedig a többi közlekedőre nézve is előnyös, 390 lóerővel rombolni is lehetne, nem csak dinamikusan autózni.

Természetesen felmérték a Daimlernél, hogy a polgári C osztályok és az igazi AMG-k között van létjogosultsága a Mercedes-AMG C 43 4Matic Coupénak is, és nincs rá szükségük, hogy ezt megerősítsem, ettől még jó érzés, hogy nem betegesen erős C osztálynak, vagy butított AMG-nek tűnik, hanem egy utazáshoz ideális, de a mindennapokban is használható, élvezetes autónak. 20,5 millió forinttól bárki átélheti.

Ez is érdekelhet:

Egy nagyon szép világban ilyen a célszerű tucatautó - Mercedes-Benz C 220 d T-teszt - Roadster

(Fotó: Tóth István)