Állítólag prózai ok miatt nem történt még meg a szerződéshosszabbítás.

A hetedik világbajnoki címe felé megállíthatatlanul száguldó Lewis Hamilton szerződése az idény végén kifut a Mercedesszel, mindezidáig viszont még nem jött össze a hosszabbítás. Hallani lehetett olyan pletykákat, hogy az anyagiakon megy a huzavona, állítólag komoly pénzügyi ellentétek vannak a két fél között.

Több, mint valószínű, hogy a brit maradni fog sikereinek helyszínén, és erről a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is 100%-ig megvan győződve, szerinte

„elbukni biztosan nem fog a dolog. Mi Lewist akarjuk, ő pedig minket”.

Az aláírás elmaradásának pedig prózai oka van:

„Ez valahogy nem akar összejönni Lewisszal. Ő Monacóban lakik, én Angliában, most pedig nem lehet utazni az egyik országból a másikba.”

Wolff most a következő három versenyre koncentrál, elmondása szerint utána az egyikük megteszi a lépést a másik irányába.

Eközben...

"Schumacher egyedül vezetett, Hamiltont isten tudja, hányan segítik"

Bernie Ecclestone-nak mindig van véleménye, most is.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés