Nem elég, hogy elektromos hajtású versenyautókról van szó, még a népszerűsítésükre is virtuális nőt generáltak?

Nem újdonság, hogy elég nehéz behúzni a nőket az autósportba, hiszen néhány igazán tehetséges versenyzőt leszámítva nem sok szerepet kapnak a futamokon, legfeljebb riporterként vagy a rajtrácson pózolva látod a szebbik nemet. A Formula E-ben az egyik csapat most egy egészen újszerű, igazi 21. századi megoldással próbálkozott, de finoman szólva sem jött be nekik a dolog.

A Mahindra Racing csapatánál azt találták ki, hogy a mesterséges intelligencia segítségével létrehoztak egy Ava Rose névre keresztelt influencert, aki látszólag úgy éli életét az Instagramon, mint az ezzel foglalkozó nők (és persze férfiak) szokták. A képeknek azonban nem sok közük volt az autósporthoz, és

ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy mit is akarhatott a Mahindra Racing ezzel a virtuális lánnyal?

Nem derült ki, hogy mi a tervük vele, a népharag ugyanis gyorsan elsodorta a profilján „fenntartható techkirálynőnek” is hívott Ava Rose-t. A hölgy annyi negatív kommentet kapott, hogy a Mahindra Racing 48 óra múlva teljesen kitörölte mindenhonnan, mintha sosem létezett volna. Mondjuk nem is létezett, ugye.

Mindenesetre az ötlet nem új, az autómárkák gyakran vonnak be influencereket a típusaik népszerűsítésére, de vajon ennyire nem találtak volna egy igazi, lélegző, hús-vér nőt (vagy férfit), aki örömmel posztolt volna a Formula E futamokról? Sok mindenre jó a mesterséges intelligencia, de úgy tűnik, hogy nekünk, embereknek azért mégis feltűnik, ha túltoljuk a használatát.

Ez is érdekelhet:

A ChatGPT beköltözik az autókba, elsőként a Volkswagenekbe

Annyi téren hasznát vehetjük a mesterséges intelligenciának, pont az autókban ne lenne helye?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve