Négy futammal a vége előtt az egyéni és a konstruktőri verseny is nyitott még.

Carlos Sainz Jr. magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót a Mexikóii Nagydíj időmérőjén. A spanyol pilóta mögött a két bajnoki esélyes, Max Verstappen és Lando Norris kvalifikálta magát, így ebben a sorrendben – a rajtrács:

Míg a múlt héten Charles Leclerc diadalmaskodott az Amerikai Nagydíjon, most csapattársa ragadta meg a lehetőséggel, merthogy

Carlos Sainz Jr. parádés vezetéssel megnyerte a Mexikói Nagydíjat, ezzel megszerezve idénybeli második és pályafutása negyedik F1-es futamgyőzelmét.

A második helyen Lando Norris ért célba, aki a verseny utolsó köreiben okosan kihasználta Leclerc hibáját (kicsúszott), aki végül így harmadik lett.

Max Verstappen csak a hatodik helyen zárt, miután két tíz másodperces időbüntetést is kapott, amiért a verseny elején a Norrisszal való csatározása közben kiterelte őt a pályáról, valamint mert közben ő maga is elhagyta a pályát.

A Mexikói Nagydíj végeredménye:

Norris sok pontot hozott Verstappenen, ahogy a Ferrari is a Red Bullon, abszolút nyitott az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címért folytatott verseny is

Nem sikerült jól Sergio Pérez hazai versenye, nem elég, hogy csak a 18. helyről rajtolhatott, de a futam legelején öt másodperces időbüntetést is kapott egy banális hiba miatt, rosszul állt fel ugyanis a rajtkockájába:

A szezon jövő héten a sprinthétvégés São Pauló-i Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

„Még Hamilton sem érhet fel Schumacherhez, fényévekre van tőle”

Hét világbajnoki cím és hét világbajnoki cím között is van különbség.

Megváltozik az F1 pontrendszere

Kevesebb pontot fognak kiosztani az F1-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés