Hosszú kihagyás jön a Formula–1-ben.

Az idei Formula–1-es szezon rekordhosszúságúra nyúlik a 24 futamával, éppen ezért a szingapúri versenyhétvége és az Amerikai Nagydíj közé egy négyhetes szünetet vezettek be. Ez az úgynevezett „őszi szünet” hasonlóan hosszú, mint a nyári szünet, ám van egy lényeges különbség:

míg augusztusban a csapatoknak két hétre kötelezően le kell állítaniuk a gyárakat és minden fejlesztést, az őszi szünet alatt ez nem kötelező

– tehát a csapatok tovább dolgozhatnak autóikon, ami akár teljesítménynövekedést és így versenyelőnyt is jelenthet számukra.

Bár a figyelem már nagyrészt a 2025-ös autók fejlesztésére irányul, az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címért folyó szoros küzdelem miatt még mindig van tétje a szezonnak, ezért a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint az őszi szünet akár egy „fegyverkezési versenyt” is elindíthat a mezőnyben az elkövetkező hetekben.

A szezon végén két tripla versenyhétvégét is láthatunk majd, vagyis az őszi szünet nem feltétlenül a pihenésről hanem a felkészülésről szól majd az idény hajrájára.

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az F1-versenyzők együtt mennek neki az FIA-nak Verstappen büntetése miatt

Günther Steinert még dicsőítették emiatt, de úgy tűnik, megváltozott az álláspontjuk.

Meglepő nagyágyú lehet Verstappen utódja vagy csapattársa

Egyre nagyobb a kísértés a Red Bullnál, hogy ismét házon kívülről igazoljon pilótát.

Verstappen már meg is állapodott a Mercedesszel?

2026-tól csatlakozhat a Mercedeshez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.