Új fejezet kezdődik a MINI történetében azzal, hogy bemutatkozik a háromajtós Cooper és a Countryman új generációja. Letisztult és menő stílus, modern és igényes megoldások, és persze elektromos hajtás jellemzi a MINI új korszakának első két autóját.

Sokadik alkalommal is megújul a MINI, amelynek Alec Issigonis által tervezett legendás őse az autóipar meghatározó szereplője volt, és az újkori utódjának most leleplezett negyedik generációja minden eddiginél közelebb áll a szellemiségéhez, ami a stílusát és lényegre törő felépítését jellemzi. A MINI új korszaka a küszöbön van, és ennek első két képviselője, az egyszerre bemutatott Cooper és Countryman jól mutatja, hogy mire számíthatunk az angol márkától a jövőben.

A modellváltással együtt először is rendet tett a típus elnevezésében a MINI. A háromajtós modellre eddig szimplán csak MINI-ként, háromajtós MINI-ként, vagy ami rosszabb, és magyarul szörnyen hangzik, MINI Hatch-ként hivatkoztak a márkánál. Ennek vége, mert a modell neve ezúttal a motorváltozattól függetlenül mindig MINI Cooper lesz. A most bemutatott háromajtóson kívül pedig hamarosan érkezik az ötajtós és a kabrió is.

A dizájn evolúciója

Első pillantásra MINI-nek ismerhető fel az új Cooper. Ez az a dizájn, ami a Porsche 911-eshez hasonlóan folyamatosan fejlődik, de mindvégig megtartja az eredeti modell karakteres stílusát. A MINI kínálata mostanra egyre nagyobb típusokból állt, de az új Cooper a mai napig őrzi azt, amiért a márkát igazán szeretjük. Kompakt méretével, a karosszéria sarkaiba tolt, nagy átmérőjű kerekeivel és körbe simított ablakaival az új Cooper is ízig-vérig MINI lett.

Jóval letisztultabb karosszériát terveztek az új Coopernek azzal, hogy a lényegre törő formáját a lehető legkevesebb vonallal alkották meg.

Minden sallangot elhagytak róla, ezért nincsenek ködfényszórók, plusz légbeömlők, és a hűtőmaszk ezüstszínű keretét leszámítva csillogó krómok sem, és ez az egyszerűség remekül áll az új MINI-nek. A karosszériába simított kilincsek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a légellenállási együtthatója 0,28-ra csökkent.

Minimalista berendezés

Utasterét is azzal a minimalista szemlélettel tervezték, amit a „karizmatikus egyszerűség” névre kereszteltek a MINI-nél. Letisztult vonalú műszerfala sosem állt annyira közel az 1959-es Minihez, mint most. Épp a modern technika tette lehetővé, hogy az új Cooper vissza tudott térni az eredeti modell egyszerűségéhez, hiszen a műszerfal közepén lévő nagy kerek képernyőn lehet mindent kezelni, ezen kívül csak alatta és a kormánykeréken találunk néhány kapcsolót.

9,5 colos kerek képernyőjének az OLED technológiának köszönhetően szemet gyönyörködtető a képe, ezt pedig a különböző színű és stílusú számlapokkal remekül használták ki a MINI-nél. Az Android-alapú, hanggal is vezérelhető rendszerre online jönnek a frissítések, a head-up displayjel, 5G kapcsolattal, okostelefon-kivetítéssel, integrált játékokkal és Spotify-jal, valamint kiterjesztett valóságot használó navigációjával nagyon érti a modern idők szavát az új Cooper.

Előbb lesz elektromos

A háromajtós Cooper a bevezetésekor csakis elektromos hajtással lesz elérhető, de abból kétfélét is kínál a MINI. A Cooper E-ben 184 lóerős, 290 Nm nyomatékú motor hajtja az első kerekeket, ezzel 7,8 másodperc alatt gyorsul százra, és 305 kilométer a hatótávja, míg a nagyobb akkumulátoros Cooper SE-nél 218 lóerő a teljesítmény és 330 Nm a nyomaték, 6,7 másodpercre csökken a gyorsulás és a nagyobb akkuval 402 kilométerre növekszik a hatótávolság.

Később egy igazán sportos John Cooper Works változat is várható, az ötajtós Cooper és a Cabrio bemutatásával együtt pedig megérkeznek a belsőégésű motorok is a MINI-hez, de ezek részleteit csak később árulják el. A háromajtóssal együtt azonban még egy fontos modellt bemutatott a márka, teljesen megújult ugyanis a Countryman, ami az eddig is elérhető plug-in hibrid helyett immár tisztán elektromos hajtással készül.

Nagyot nőtt a Countryman

A 3,86 méter hosszú új Cooper egy pár milliméterrel még rövidebb is lett az elődjénél, ehhez képest viszont az új Countryman nagyot nőtt, hogy helyet adjon a kínálatban hamarosan, 2024 áprilisában érkező újabb crossovernek, az Acemannek. A Countryman harmadik generációja 13 centiméterrel 4,43 méter hosszúra növekedett, ezért többé már végképp nem lehet a kisautók közé sorolni, hivatalosan is kompakt méretű szabadidő-autó lett belőle.

Csak rá kell nézni, hogy azonnal megmondd róla: az új Countryman sokkal karakteresebb lett az elődjénél.

A nagyobb méretű kerekek fölött simára vasalt sárvédők és a fekete ablakoszlopokkal lebegni látszó, négyféle színben rendelhető tető menőbb külsőt kölcsönöznek neki. Szögletesebb fényszórói és függőleges hátsó lámpái még inkább megkülönböztetik a Coopertől, külön érdekesség a C-oszlopra került, a tető színére fújt hatszögletű elem.

Most először elektromos

Belső terében az új Cooper receptjét követi a Countryman is a letisztult vonalú műszerfalával és a középre tett képernyőjével. A minőségérzetet mindkét modellnél a műszerfal textilborítása is fokozza, erre a kiválasztott üzemmódtól függően különböző színű és mintájú hangulatfényeket vetít az autó. A textilek, és még a varráshoz használt cérnák is újrahasznosított anyagból készülnek, míg az üléseket igényes tapintású műbőrrel kárpitozták.

Nagyot változik a Countryman kínálata, most először ugyanis elektromos hajtással is elérhető lesz,

az értékesítése ezzel kezdődik. A Countryman E-ben 204 lóerős, 250 Nm-es elektromotor hajtja az első kerekeket, 8,6 másodperc alatt gyorsul százra, és 462 kilométer a hatótávja, míg a Countryman SE All4-nál a két motor kombinált teljesítménye 313 lóerő, a maximum nyomaték 494 Nm, ezzel 5,6 másodperc alatt van százon, és 433 kilométert tehet meg egy feltöltéssel.

Az új Cooperhez hasonlóan hamarosan a Countrymanből is elkészül a John Cooper Works változat, és jönnek a belsőégésű motorral szerelt modellek is. De ez lesz az utolsó modelljük, amibe benzint lehet tankolni, a márka új stílusával ugyanis egyben azt is előkészítették, hogy 2030-tól már csakis elektromos hajtású autókat kínál a MINI. A gokartos vezethetőséget azonban nem adják fel, ezért alig várjuk, hogy kipróbáljuk az új Coopert és Countrymant.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Itt az a Xiaomi, ami szembeszáll a csúcstelefonokkal

Téli bőrápolás férfiaknak: miért van rá most jobban szükséged, mint valaha?

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés