Bottas balszerencse áldozata lett, Hamilton dühöngött, Verstappen és a Red Bull pedig átvette a vezetést a világbajnoki tabellán.

Mivel Charles Leclerc már a futam előtt kénytelen volt feladni a Monacói Nagydíjat, így az időmérőn második helyet megszerző Max Verstappen indulhatott az élről, aki kihasználta a lehetőséget, és rajt-cél győzelmet aratott.

A holland mögött Carlos Sainz Jr. ért célba – a spanyol ezzel első ferraris dobogóját szerezte meg –, míg a dobogó harmadik fokára Lando Norris ért oda, aki idénybeli második pódiumát hozta össze – mutatjuk a befutó végeredményét:

— Formula 1 (@F1) May 23, 2021

Verstappen győzelmével nemcsak ő vette át a vezetést a pilóták között a világbajnoki tabellán, hanem a Red Bull is konstruktőrök között – utóbbi esetében pedig rég volt már arra példa, hogy ne a Mercedes álljon az élen.

A 2021-es Monacói Nagydíj a Mercedes totális összeomlásáról lesz igazán emlékezetes:

Valtteri Bottas egy kerékcsere miatt esett ki, ugyanis úgy beragadt a jobb elsője, hogy a szerelők hiába próbálkoztak, egyszerűen nem tudták leszedni:

Lewis Hamilton az elbaltázott taktika miatt dühöngött a rádióban, ugyanis az első kerékcsere után több pozíciót is veszített – a 7. helyre csúszott vissza – és azok nyertek (akár) több helyet is, akik később álltak ki, a brit szerint pedig még tovább is kint tudott volna maradni az előző gumikon – Vettel például így előzte meg őt (és Pierre Gaslyt egyszerre):

 

A szégyenfalra pedig a McLaren, pontosabban Daniel Ricciardo is felkerülhet, ugyanis az ausztrált még saját csapattársa, Norris (is) lekörözte.

Eközben...

(Fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
19% Még nem, de megnézem.
45% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés