És az is, hogy mennyire jó a Mercedes Lewis Hamilton nélkül.

Az immár (hétszeres) világbajnok Hamilton pozitív koronavírustesztet pordukált, így nem is lehet ott a második bahreini futamon, a hétvégi Szahíri Nagydíjon. A britet honfitársa és egyben a csapat saját nevelésű, ám jelenleg a Williamsnél versenyző pilótája, George Russell helyettesíti.

A korábbi F1-es versenyző, Ralf Schumacher szerint Russell jó választás a Mercedes számára, mert ismeri az autót és a pályát is, ráadásul formában van. Úgy véli, eljött a fiatal pilóta ideje, a sokkal szebb napokat is megélt legendás Williams autójával ugyanis nem tudja megmutatni, miért tartják őt az F1 egyik legnagyobb tehetségének, de egyben figyelmeztet is, ne várjanak tőle azonnal csodát:

„Nem hiszem, hogy csak beül a Mercedesbe, és rögtön az élre kerül. (...) Ugyanakkor most kiderül, mennyire jó a Mercedes Lewis Hamilton nélkül. Azt gondolom, látni fogjuk, hogy Lewis minden pénzt megér.”

Schumacher szerint Russell akár a dobogóra is odaérhet, sőt, akár még mercedeses csapattársát, Valtteri Bottast is legyőzheti, aki jelenleg csak árnyéka önmagának.

Eközben...

Zsepiket elő: Grosjean horrorbukása helyszínén találkozott a megmentőivel

Köszönetet mondott azoknak, akik a segítségére siettek, hogy túlélhesse az F1 történetének egyik leghátborzongatóbb balesetét.

(Forrás: Sky.de, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
30% Igen, de csalódás volt.
19% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés