Nincs zaj. Nincs büdös. Nem folyik mindenfelé a benzin, az olaj. Nincs kuplungolás. Nincs több beköpött gyertya. Az elektromos autózásban vannak kényelmetlenségek, megszokást igénylő illetve zöldség tekintetében is aggályos dolgok, de a terepmotorozás villanyra váltásában kizárólag pozitívumokat bírtam felfedezni az Elektrorider tesztnapján.

Az elektromos mobilitással kapcsolatos egyik korai élményem, amikor egy villanyautóval gurulva egy erdei úton egyszerre csak belefutottunk egy csapat őzbe. Megálltunk, néztük az őzeket a kocsiból vagy tizenöt méterről, ők pedig néztek minket és eszükbe se jutott elszaladni. Először nem is értettem, mi van, de hirtelen rádöbbentem: nincs motorhang, nincs kipufogóbűz; nincs, ami elijessze az állatokat.

Ez jutott eszembe, amikor az ElektroRider által elektromos terepmotorok bemutatására szervezett sajtóbemutatón az első csapatot vártuk vissza a hegyről. Szürreális látvány, volt, ahogy a tokodi enduro/krossz pálya felett a hegyoldalon csak a mozgó fények mutatták, merre jár a csapat.

Mennyire jó, hogy a terepmotorozásnak immár nem kell együtt járnia az erdőt felverő motorhanggal és a motorosok nyomában lengedező benzinszaggal!

És hogy hol a trükk, a csalás, a kompromisszum, a szívás a benzinről villanyra váltásban? Én egyelőre nem bírtam rájönni, az elektromos hajtásnak ebben a műfajban - szemben az országúti autózással, motorozással – csak az előnyeit láttam.

Az elektromos terepmotor eleve sokkal keskenyebb, mozgékonyabb tudd lenni, mint a benzines. Nincs rajta se kipufogórendszer, se benzintank, se semmilyen pedál. Bizony, pedál sincs, hiszen se váltó, se kuplung – a villanymotornak ezekre nincs szüksége –, a hátsó fék pedig felköltözhet a kuplungkar helyére. Olyan sincs többé, hogy a motor nem indul: a villanymotort nem kell berúgni vagy beindítózni, elég bekapcsolni.

Ha a gázkart húzzuk, megy, ha a fékkarokat, lassul – ennyi. A figyelem teljes egészében a terepre fordítható: nincs több bűvészkedés a motor nyomatékcsúcson tartásával, nincs pirosba pörgetés, nincs lefulladás.

Ami igazán meglepő villanyautós tapasztalatok birtokában: egy ilyen elektromos terepmotor még könnyebb is, mint a hasonló tudású, erejű benzines! A Tokodon látott gépek 55-70 kilósak voltak akkumulátorral együtt, de még a szemre legnagyobb Tromox is csak egy mázsa, míg egy 125-ös benzines enduró inkább 120-130 kiló.

Ez a súlytalanság a gépekre felülve is jól érezhető; nem is annyira motoron érzi magát rajtuk az ember, mint elektromos kerékpáron. A 4-6-8-10-11 kilowattos teljesítményadatból se gondolnánk, hogy itt valami komoly dologról van szó.

Ahhoz, hogy a villany-terepmotorok képességeit tisztelni kezdjük, el kell kezdeni használni őket.

A gázkar alatt azonnal ébredő nagy nyomaték, a kis súly és a nagyon egyszerű kezelhetőség olyan intuitív, precíz motorozást tesz lehetővé, amit benzines motorokhoz szokva el se lehet képzelni. Tényleg, mintha egy bicikli lenne alattunk, de a szó jó értelmében: a könnyű gépet oda rántjuk, dobjuk, súlyozzuk, ahova akarjuk, a nevetségesen vékony kis tárcsák pedig kis erőre is bármikor megfogják a kerekeket. A gyorsulás nyilván teljesítményfüggő, de még a gyengébb, akár csak 5 kW-os gépek is könnyedén gyorsulnak pillanatok alatt terepen már bőven elegendő tempóra. A rugózás, a csillapítás ezeken a motorokon is állítható, személyre szabható.

A töltés időigénye, ami a közúti elektromos mobilitás legnagyobb problémája, ebben a műfajban, a sportcélú terepmotorozásban nem sok gondot jelent. Egy töltés bőven elég ahhoz, hogy kellemesen elfáradjon az ember, de ha mégsem, a motorok nagy részénél nem kell végigvárni az újratöltés 4-6 óráját; az akkut pár egyszerű mozdulattal ki is lehet cserélni egy teljesen töltöttre:

Az én terepmotoros felkészültségem sajnos messze alulmúlja ezeknek a motoroknak a képességeit. Szerencsére nincs is kép arról, ahogy két keréken ügyetlenkedek a földúton. Aki viszont ért a terepmotorozáshoz, annak még arra sincs szüksége, hogy az a sok kerék mind mindig érintse a talajt:

 

Úgy tűnik, a terepmotorozásban is masszív gazdasági diszrupcióval köszönt be a villanykorszak. A klasszikus, még a nem motorozók által is ismert márkák láthatóan képtelenek tartani a lépést a milliónyi startuppal. A tokodi tesztnap szervezője, a legkülönbözőbb elektromos kétkerekűeket forgalmazó Elektrorider kínálatában sem találtam egy márkát sem, ami akár csak halványan ismerős lenne. Sur-Ron, Tromox, Talaria: sose hallottam róluk, erre egyszerre csak itt vannak, Magyarországon, itt tapogatom, próbálgatom és ha akarnám, meg is vehetném őket, miközben sosem ültem még elektromos Suzukin, Kawasakin, Yamahán. Persze az is igaz, hogy ma már elég nehéz lenne venni egy új Simson Endurót. Eddig is változott a világ, most is változik, és ami a terepmotorozást illeti, ennek a legújabb változásnak csak örülhetünk!

Más műfajban, de a Peugeot motoros üzletága is villamosít: