Az ideális lakóautó tágas, ami nem mondható el egy Lada Niváról, de az alapjára épített lakóautónak bámulatos a térkihasználása, a franciaágy és a konyha mellé még egy fürdőszoba is befért.

A kompakt méretű lakóautók hátránya, hogy aludni ugyan lehet bennük, és talán még egy kis konyha is elfér a fedélzeten, de a fürdőszobának általában nem találnak helyet, zuhanyozni legfeljebb kívül lehet, ami nem minden időjárásnál praktikus. Az orosz Lux Form azonban megoldotta, hogy a Lada Nivából épített lakóautóban minden benne legyen, ami kellhet.

A 4,77 méter hosszú jármű alapját a Niva Bronto pick-up adta, és a karosszériát nem is módosították, csak műanyag sárvédőíveket szereltek fel. A plató helyére került a felépítmény, amiben elképesztő a térkihasználás. Az állómagasság két méter,

a konyharészen mosogató, gázfőző és hűtőszekrény található, az étkező fölé lehet kihajtani a két méter hosszú, 1,6 méter széles ágyat.

Sőt, a lakóautó sarkában még egy fürdőszobának is maradt hely, ami szűkös ugyan, de van WC, mosdó, és még zuhanyozni is lehet benne,

a Ladában egy 70 literes víztartály és fűtés is található, a hátsó kerékhez légrugózás került. Az eredeti 1,7 literes, 83 lóerős motorral szerelt Niva lakóautó ára 1,6 millió rubeltől indul, ami 6,3 millió forintnak felel meg.

A belső teret 4 perctől nézheted meg ezen a videón:

(Képek, videó: 808.media)

Ez is érdekelhet:

Panorámás a hálószoba ebben a jókora terepjáró lakóautóban

Két méter magas családfőnek és két kutyának kellett a hely.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában