Lépniük kellett, így már a Spanyol Nagydíjon bevetik az új motort.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Utol szeretnék érni a Mercedest, és a 74 pont lemaradás elég komoly ahhoz, hogy két héttel korábban bevessék idei első motorfejlesztésüket: eredetileg csak a Kanadai Nagydíjon küldték volna csatába az idei V6-os erőforrásának második specifikációját, de már Barcelonában élesre állítják.

A Honda után második gyártóként hozza előre a motorfejlesztés bevetését a Ferrari, ám a Hondával ellentétben ők a teljesítmény javulását várják. Egyébként nemcsak egy új motort, hanem egy új kenőanyagot is kipróbál a vörös csapat, valamint számos új aerodinamikai elemet is bevetnek.

„Miután Bakuba új aerodinamikai fejlesztéseket vittünk, Barcelonára is újításokkal készülünk. Ennek csúcsa a motorfejlesztés lesz, amit a tervezettnél hamarabb fogunk bevetni. A második specifikációt eredetileg Kanadába vittük volna. A Shell a csapattal közösen kifejlesztett egy újfajta kenőanyagot is, amit a motorral együtt vetünk be, és ami jobb teljesítményt nyújthat. Nagyon komoly csapatteljesítménynek köszönhető az, hogy ezeket most bevethetjük” – mondta el a csapatvezető, Mattia Binotto.

(Fotó: Scuderia Ferrari)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Hiába Antonelli bravúrja: Wolff elárulta, miért nem tud felhőtlenül örülni

Verstappen tehetetlen volt: Elmondta, mi történt valójában a döglődő Red Bull-lal Monacóban

A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés