Csúcson a Tesla.

A Tesla azt közölte, hogy az első negyedévben rekordszámú, 184 800 autót szállított ki világszerte,

ez felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 177 822-t.

A bejelentésre pedig közel 8%-kal, 714 dollárra, több mint egy hónapja a legmagasabb szintre emelkedett a Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó árfolyama a New York-i tőzsde hétfői nyitását megelőző elektronikus kereskedésben.

A Tesla-részvény árának emelkedése pedig mintegy 50 milliárd dollárral növelte a cég piaci tőkeértékét, ami az előző, csütörtöki kereskedési nap végén csaknem 668 milliárd volt.

A 17 éve alapított Tesla árfolyama üstökösként száguld több mint egy éve, azóta, hogy nyereségessé vált a működése. Az utóbbi 52 hét alatt 89,28 és 900,40 dollár között mozgott az árfolyam.

Ezzel együtt a Tesla jelenlegi piaci tőkeértéke egy anomália, hiszen a vállalat által gyártott autók száma csupán töredéke az olyan nagy riválisokéhoz képest, mint a Toyota, a Volkswagen vagy éppen a General Motors.

Van olyan brókercég, amely 1000 dolláros célárat jelölt meg a Tesla részvényére, míg a szakértők átlagosan 712,50 dolláros célárral számolnak.

Az megvan, hogy több Trabant van forgalomban, mint Tesla?

Pedig 1991 óta, vagyis harminc éve nem gyártják már a kultikus autót.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés