Könnyebben feltűnik, ahogy ebben az esetben is történt.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Mernél jogsi nélkül autót vezetni? Reméljük, nem az a válaszod, hogy merek is. Egy negyvennégy éves vezető fokozta a tétet, mert ő egy lényegesen nagyobb kamiont vezetett az M7-es autópályán, ráadásul úgy, hogy közben telefonált a kezében lévő mobillal. Ezért szedték ki a sorból a rendőrök, az intézkedés során pedig nemcsak az derült ki, hogy az összegyűlt büntetőpontok miatt a sofőrnek korábban elvették a jogsiját, hanem az is, hogy a szállított zöldségekről nincsenek fuvarokmányok, és az adatrögzítő lap is hiányzott.

A jármű továbbhaladását megtiltották, és a budapesti férfit helyszíni bírsággal sújtották, valamint közigazgatási eljárást kezdeményeztek vele szemben.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Police.hu)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Hiába Antonelli bravúrja: Wolff elárulta, miért nem tud felhőtlenül örülni

Verstappen tehetetlen volt: Elmondta, mi történt valójában a döglődő Red Bull-lal Monacóban

A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés