A Supráról mindenki tudja, hogy a BMW-vel közösen készült, és annak hathengeres motorja kerül az orrába. De nem csak az, Japánban ugyanis egy olyan alapváltozat is kapható, amit négyhengeres motor hajt.

Mostanra már megbarátkozhattál a gondolattal, hogy a Toyota a BMW-vel közösen készítette el a Supra új generációját, és a fantasztikus formájú sportkocsiban a németek 340 lóerős soros hathengeres motorja hajtja a hátsó kerekeket. De nem ez az egyetlen változata a Suprának, Japánban ugyanis kapható egy olcsóbb belépőmodell is.

A Supra alapváltozatát a szintén a BMW-től származó, de kisebb, kétliteres, négyhengeres motorral szerelik.

A kettős megfúvású turbóval ellátott erőforrás 197 lóerőre és 320 Nm nyomaték leadására képes, hasonlóan, mint a BMW-nél a 20i-ben. A nyolcfokozatú automata sebességváltó széria, amivel 6,5 másodperc alatt éri el a százas tempót, és kívülről szinte csak a kisebb, 17 colos kerekekről ismerheted fel.

Japánban egy középső változatot is kínál a Toyota, amiben a kétliteres motor 258 lóerős

és 400 Nm a maximum nyomatéka, akárcsak a BMW-nél a 30i-ben. A szintén automataváltós modell 5,2 másodperc alatt gyorsul százra (összehasonlításul a hathengeres változat értéke 4,3 másodperc), és a végsebessége eléri a 250 km/órát.

A négyhengeres Supra száz kilogrammal könnyebb, mint a hathengeres, és persze olcsóbb is nála.

Japánban a csúcsmodell hétmillió jenbe kerül (ez 19 millió forintnak felel meg), míg a 258 lóerős változatért hatmillió, a 197 lóerősért ötmillió jent kérnek, ami 16,5 és 14 millió forintot jelent. A Supra nálunk csak csúcsfelszereltséggel kapható 21 millió forintért, és csekély az esélye, hogy négy hengerrel is bevezetik.

Ez is érdekelhet:

Máris itt az új Toyota Supra tuningolt változata

Jóval több lóerőt és szebb hangot hoztak ki belőle, mutatjuk az eredményt.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés