Chris nem biztos, hogy rendeltetésszerűen használja az NSX-ét, de az biztos, hogy nagyon élvezi: kempingezni jár vele, amihez egy fél-NSX-utánfutót is épített.

Chris már azzal kiakasztotta az NSX rajongóit, hogy tetősátorral szerelte fel a sajátját, és kempingezni járt a legendás sportautóval. Az állítható magasságú futóművel az erdei terep sem jelentett gondot számára, de csomagot nem sokat vihetett magával, ezért erre egy elég stílusos megoldást talált: egy másik NSX-ből utánfutót épített!

Még mielőtt kiakadnátok azon, hogy ezzel tönkretett egy kevés példányban létező legendás sportkocsit,

Chris kiemelte, hogy az utánfutóvá épített NSX-et már kétszer is totálkárosra törték. Az első után még újraépítették, de a második baleset után érthetően nem lehetett többé forgalomba helyezni, pótkocsinak viszont éppen jó volt.

A szerelvény azért is fantasztikus, mert az utánfutó NSX-et éppen úgy építették meg, mint a vontató autót, ettől érzed úgy, mintha duplán látnál.

A tetősátor átkerült a pótkocsira, amiben maradt hely egy újabb menőségnek: egy összecsukható Honda Motocompo robogónak, ami szintén kultikus járműnek számít. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Chris ezzel kihozta a maximumot az NSX-rajongásból.

(Képek: @nsxtra)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés