Lewis Hamilton már gyakorlatilag világbajnok, de futamgyőzelmet azért még Sebastian Vettelben is látnak a foggadóirodák.

Lewis Hamilton 40 ponttal vezet Sebastian Vettel előtt, még hat futam van hátra az F1-idényből, ami azt jelenti, hogy maximum 150 pontot lehet még gyűjteni. Igazából a németnek nem lehetetlen küldetés innen visszajönnie*, de a realitás inkább az, hogy a szezon végén a brit lesz ötszörös világbajnok.

*Ha Vettel minden hátralevő futamot megnyerne és ha közben Hamilton mindig a második helyen végezne, akkor 2 ponttal előzné meg a britet.

És hogy ez mennyire így van: Hamilton vébécímét 1,16 körül adják, míg Vettelét 4,40 körül.

Persze az mindent borítana, ha valami csoda folytán a brit pilóta kiesne egy futamon.

A konstruktőröknél egyébként jobb helyzetben van a Ferrari, hátránya 37 pont az éllovas Mercedesszel szemben, de itt is a címvédő számít esélyesebbnek: 1,22 vs. 3,50).

A német legutóbb (is) azt nyilatkozta a világbajnoki esélyeit illetően, hogy futamról futamra kell gondolkodni, nem szabad előreszaladni. Ha a következő versenyt, az Orosz Nagydíjat nézzük, akkor például egyáltalán nem reménytelen a helyzete: győzelmével 2,25-szörös pénzt lehetne összehozni, míg Hamilton sikere 2,10-szeres szorzó körül mozog.

Az más kérdés, hogy az elmúlt 4 évben sem Vettel, sem a Ferrari nem tudott futamot nyerni Oroszországban, de legalább a dobogós helyezések összejöttek.

Már el is temették a Ferrarit

Az olaszok már lemondtak a Ferrariról és Vettelről.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve