A kocsi intézkedés alá vont tulaja nemtetszését fejezte ki.

„Az ilyen autók ritkán tűnnek fel az utakon, s nemcsak a koruk miatt” – áll a rendőrség egy bonyhádi igazoltatásról szóló hírében. Ez a 2107-es Lada viszont feltűnt.

„Jól látható volt a kocsin, hogy annak futóművét nagymértékben leültetették az eredeti állapothoz képest. Ezenkívül a kerékagyakat átalakították tőcsavarosra. A jármű alól emiatt kilógtak oldalirányban annak kerekei, így a közlekedésben való részvétele közvetlen balesetveszéllyel jár. Az autó elejére pedig egy körülbelül egy méter széles fényhidat szereltek fel.”

A kocsi sofőrje és egyben tulajdonosa, egy 27 éves helyi férfi „nemtetszését fejezte ki az intézkedés miatt”, pedig elég lett volna, ha megmutatja az átalakítási engedélyeket. Ilyen azonban nem volt nála, sőt, a forgalmi sem, ezért szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellene a rendőrök, és jelezték a közlekedési hatóságnak is, hogy az autót feltehetően engedély nélkül tuningolták.

(Forrás: Police.hu)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés