Ha elsőre nem is tetszett, de a Panamera második generációja biztosan meggyőzött, hiszen kecsesebb formája, igényesebb belső tere és még elképesztőbb vezethetősége igazi sportkocsivá tette. Most pedig még szélesebb, mint valaha.

A Panamera már szériaváltozatban is közel két méter széles, ami jót tesz a megjelenésének, de aki próbált már szűk parkolóhelyre beállni ezzel a Porschével, biztosan észlelte a nem mindennapi méreteit. Ez a manőver a képeken látható autóval még nehezebb lesz, a TechArt ugyanis tovább szélesítette a Panamerát, méghozzá nem is kevéssel.

A Grand GT névre keresztelt kivitel 8 centiméterrel szélesebb a szériánál, ezt szénszálas anyagból készült idomokkal oldották meg. Persze ha már hozzányúltak a formához, akkor nagyobbak lettek a légbeömlők, és hangsúlyosabb a diffúzor hátul, ahonnan összesen négy kipufogóvég kandikál ki. A kerekek is nagyobbak, 22 colosak, mögöttük színezett a féknyereg.

Furcsa módon a TechArt éppen a Panamera legmenőbb részletét, a gombnyomásra vagy automatikusan nyitható szárnyat vetette el, és egy hagyományos, bár jókora, messziről is jól látható légterelővel helyettesítette.

Belül kisebb kormánykereket és még több puha bőrt találsz. A motortérben azonban nincs meglepetés, de a Turbo S hibrid 680 lóerejénél nem is kívánnánk többet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Olcsóbb lett a mobilparkolás

560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-HR+

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés